Olasz film Edda Ciano Mussoliniról
2004. október 25. 13:00
Csaknem tíz évvel halála után filmet forgatnak Olaszországban Benito Mussolini elsőszülött lányáról, Galeazzo Ciano gróf feleségéről.
Korábban
Edda és apja |
"A film nem a fasizmus regényesített története lesz - hangsúlyozta Giorgio Capitani rendező - hanem egy nő magántörténete, aki átélte a történelemnek ezt az izgalmas szakaszát. Valóságos görög tragédiát. Mindaz, amit Edda tett, apja, majd férje iránti szeretetből tette. A producerek szerint mind Edda, mind az olaszok nagy része kezdetben hitt a Ducénak, de aztán megértette, hogy ez a hit a szakadékba viszi őket, és volt erejük fellázadni." A film a történet végével indít, amikor 1944. január 11-én Mussolini aláírja vejének halálos ítéletét, mert a fasiszta nagytanács árulónak tartja. Az első jelenetek Cianót mutatják a börtönben, pár órával kivégzése előtt. Edda pedig ezekben az órákban kétségbeesetten próbálja megmenteni, és visszaemlékszik első találkozásukra, közös életükre. A rendező a történelmi hitelesség biztosítására egy kilenctagú tudományos bizottság közreműködését kérte. A filmet Rómában és környékén forgatják, 6800 statiszta részvételével. Költségvetése 12 millió euró. Az összeg tartalmazza 15 történelmi villa bérleti díját is. Az Edda Ciano Mussolinit tavasszal sugározza két részben a RAI Uno tv-csatorna.
(Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap