Évezredes divat a tatai várban
2007. május 21. 16:00
Évezredek divatját bemutató ékszer- és viselettörténeti kiállítás nyílt a tatai várban. A tárlat bronzkori, kelta, római és avar leleteken keresztül ábrázolja a viseletek, a divat változásait.
Korábban
A július elsejéig látható tárlat a viseletek, a textilfestés, a kozmetikai szerek és az ékszerkészítés alapjaitól kezdve kalauzolja a látogatót. Tablókon ismerhetjük meg a fémek megmunkálását, ásványmintákon mutatják be, milyen színekből választhatott a szemét kifestő előkelő római hölgy, de mellette láthatjuk a római sírokból előkerült üvegcséket, melyekben megőrizte színét a kétezer éves festék.
A bronzkor idejéből Tatáról és környékéről olyan nagytömegű lelet került elő, hogy a múzeum vezetője szerint a térségben valahol egy még feltárásra váró bronzműhely is működhetett. Az i.sz. első századból a római befolyás ellenére még most is nyomon követhetők a vaskori kelta népesség viseleti szokásai, akiknek gazdag leletanyagot adó temetőjüket Szomódon tárták fel.
Amikor a rómaiak Brigetióban (Szőny) a birodalom északi határát védő katonavárost hoztak létre, az Itáliából betelepedett népesség új ékszereivel, ruhatűivel, hajcsatjaival a távoli provinciában is elterjesztette a birodalom divatját. A kiállításon megcsodálható egy római ékszer-ládika, melyen a szemléltetés érdekében kívül láthatók a benne tárolt ókori pipere holmik.
A rómaiak után érkező avarok viseletét bizánci és germán hatások egyaránt alakították. Az avar divat változásait tatabányai, oroszlányi és nagyigmándi temetők leletanyaga alapján mutatja be a tárlat.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.