A Napkirály szívétől Kádár koponyájáig
2007. augusztus 31. 12:00
Hallott már arról, hogy egy lelkes gasztronómus ette meg a Napkirály szívét? Rövid összeállításunkban a történelmi hírességek ismeretlen és elveszett testrészei nyomába eredünk.
Korábban
Kezek és fejek
John Wilkes Booth nyakcsigolyái
John Wilkes Booth ugyan sikeres merénylő volt, de elmenekülni már nem tudott. 12 nappal Abraham Lincoln elnök meggyilkolása után tarkón lőtték és meghalt. Testét (végül) jeltelen sírba tették egy baltimore-i temetőben. A boncolás során azonban eltávolították a harmadik, negyedik és ötödik csigolyáját, hogy a kutatók hozzáférhessenek a golyóhoz. Booth gerincoszlopának ezen darabjai a washingtoni Orvostudományi Múzeum kiállítótermében láthatók.
Einstein agya
Halála előtt Einstein azt fontolgatta, hogy testét a tudománynak ajánlja fel. Sajnos kívánságát soha sem vetette papírra: amikor 1955-ben meghalt, családja el akarta hamvasztatni, de a halottszemlét végző orvos, Dr. Thomasd Harvey mást gondolt. Eltávolította a zseni agyát, majd ezt közölte a családdal is. Harvey 30 éven át őrizte Einstein agyát wichitai otthonában, Einstein rokonai természetesen nem voltak elragadtatva, amikor ez kiderült, de végül beleegyeztek, hogy az agyat 240 szeletre osszák fel, és a kutatók megvizsgálják. Ma minden szeletet tudományos intézményekben őriznek, a legtöbbet a Princeton kórházában. Einstein testét egyébként elhamvasztották, és egy titkos helyen szétszórták.
"Kőfal" Jackson karja
Thomas Jackson, a konföderációs csapatok tábornoka, onnan kapta becenevét, hogy az amerikai polgárháború idején mozdulatlan "kőfalként" ült a nyergében, miközben körülötte golyók süvítettek. Bátorsága (vagy vakmerősége) azonban nem hozott szerencsét neki: a chancellorsville-i csatában saját emberei lőtték meg a karján. A testrészt amputálni kellett, majd a levágott kart a virginiai Ellwoodban temették el. Nyolc nappal később "Kőfal" Jackson tüdőgyulladásban meghalt. Testét a virginiai Lexingtonban helyezték örök nyugalomra.
Richelieu feje
Richelieu 1642-ben halt meg, és a Sorbonne kápolnájában temették el. 1793-ban a forradalmárok meggyalázták a maradványokat, akik lefejezték a tetemet, mielőtt a Szajnába dobták. A történet köré egy rendkívül színes legenda szövődött, amely szerint a bebalzsamozott fejet egy sans-culotte szerezte meg. A testrész végül hosszú hányattatás után III. Napóleonhoz került, aki - állítólag - 1866-ban Sorbonne kápolnájának kriptájában helyeztette el. A náci megszállás alatt Göbbels tett kísérletet a koponya felkutatására, mivel abban bízott, hogy a maradvány segítségével jobban maga elé tudja idézni Richelieu emlékét. A kardinális fejének misztikus sorsa több író fantáziáját megmozgatta. Ugyanakkor a közelmúltban lezajlott restaurálási munkák során semmiféle rejtélyes üreget nem találtak.
Xavéri Szent Ferenc keze
A spanyol szerzetest a portugál király küldte téríteni Ázsiába a 16. század elején. Sikeres tevékenysége mellett Xavéri Ferenc roppant népszerű volt, és 1552-ben bekövetkezett halála után földi maradványai is azzá váltak. Az évek elteltével és több exhiumálás után testéből alig maradt valami. Bal kezének egyik fele az indiai Cochinban, másik fele pedig a malayziai Malaccában található. Egyik karja Rómában látható, belső szerveit pedig különböző városokban őrzik. A maradék az indiai Goában fekszik.
Napóleon pénisze
A száműzött császár 1821. május 5-én hunyt el, az orvosok másnap több szemtanú jelenlétében boncolták fel. A szemtanúk szerint a test épen maradt, de egy Ange Vignali nevű papnak mégis sikerült egy darabot elhoznia a császár testéből. 1916-bam Vignali örökösei eladtak egy Napóleon tárgyait tartalmazó gyűjteményt, amelybe állítólag Napóleon pénisze is beletartozott. Bár senki sem tudja pontosan, hogy valóban Napóleon férfiasságáról van-e szó, mégis rengeteg pénzt fizettek érte. Jelenleg egy amerikai urológus tulajdonában van.
Oliver Cromwell feje
Az angol trónt bitorló puritán 1658-ban halt meg, de testét két évvel később a visszaállított angol monarchia exhumáltatta, felakasztotta, majd egy jeltelen sírba vetette. Fejét elrettentésül lándzsára tűzték, és 20 évig lógott a Westminster Hallban. Aztán egy kis múzeumba került, amely 1814-ben eladta Josiah Henry Wilkinsonnak. Cromwell fejét csak 1960-ban temettél el egy cambridge-i kápolnában.
Ulrike Meinhof agya
A német Vörös Hadsereg Frakció (RAF) nevet viselő szervezet egyik alapítója a hivatalos jelentések szerint 1976. május 9-én lett öngyilkos. A nő börtöncellája ablakára kötötte fel magát egy széttépett törülközőből font kötélre. Sokáig nem tudták eltemetni, ugyanis egyetlen önkormányzat sem látta volna szívesen a terrorista helyi kultuszát. Az csak 2002-ben derült ki, hogy az 1976-os temetés során Meinhof agya nem került a sírba. Ennek magyarázata abban rejlik, hogy Peter Zeis államügyész még életében agyműtétet akart végrehajtatni Ulrike Meinhofon, mert szerinte a nő valószínűleg egy betegség miatt lett terrorista. Meinhof lánya, Bettina Röhl hosszan tartó nyomozás után jött rá, hogy az agyat évtizedekig formalinban őrizték, majd azt a stuttgarti államügyészség határozata értelmében elhamvasztották és 2002-ben a test mellé temették.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap