Kiállítás nyílt a rabszolgatartó New Yorkról
2005. június 21. 10:30
Egy éjjeli edény, egy mosódeszka, egy ezüst kávéskészlet - ilyen tárgyak is láthatók azon a példa nélküli kiállításon, amelyet New York történelmi társasága rendez a város történetének ma is homályos fejezetéről, a metropolisz rabszolgatartó múltjáról.
Korábban
A brit gyarmatosítás idején a rabszolgák a New York-i lakosság 20 százalékát alkották, és a New York-i családok 40 százalékának voltak rabszolgái. Az amerikai forradalom és szabadságharc idején a dél-karolinai Charlestont kivéve New York-ban több rabszolga élt, mint az ország bármely más városában. A New York-iak is részt vettek a rabszolga-kereskedelemben, és hajókat is biztosítottak a rabszolga-szállítmányokhoz. És még a rabszolgaság 1827-es New York-i eltörlése után is a város pénzarisztokráciája jelentős támogatást nyújtott a déli rabszolgatartó ültetvényeseknek.
"Közel három évszázadon át a rabszolgaság behálózta New York életének gyakorlatilag minden területét" - állapította meg Ira Berlin, a "Nemzedékek rabságban: az afro-amerikai rabszolgák története" című könyv szerzője. A New York-i rabszolgaságnak kevés tárgyi emléke maradt fenn. Richard Rabinowitz-nak, a kiállítás rendezőjének mindazonáltal sikerült egy 1730-ból származó ezüst kávéskészletet megtalálnia, amelyet Peter van Dick ötvösnek tulajdonítanak. Van Dick állítólag rendszeresen visszavásárolta a rabszolgák által gazdáiktól ellopott ezüsttárgyakat. Előkerült egy törvényszéki orvos jelentése 1712-ben Auguste Grasset haláláról, akit egy Toby néven ismert rabszolga és további 37 társa ölt meg egy New York-i rabszolgalázadás idején. Látható lesz a Rhode Island nevű rabszolga-szállító hajó nyilvántartási könyve is.
Az októberben megnyíló kiállítás, amelyet a Schomberg kutató központtal közösen hoznak létre, a történelmi társaság legnagyobb vállalkozása lesz. Howard Dodson, a Schomberg-központ igazgatója szerint itt az idő, hogy megtörjék a múlt körüli csendet.
(Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.