Az angolok részegen fogadták normann hódítóikat 1066-ban

Hangulatfokozás a csata előtt

Azonosították Hódító Vilmos ezeréves ajtaját Vitatják a bayeux-i szőnyeg eredetét Az angol iskolások alig tudnak Normandiáról Angliában sosem volt sok angolszász Feltárulhat az utolsó angolszász király titka

A rendhagyó kutatást a Warwick Egyetemen dolgozó Dr. Angela McShane-Jones vezeti, aki korábban már több könyvében kutatta az angol iszákosság évszázadait és kultúrtörténetét. Szerinte igen érdekes a Hastings kapcsán megejtett krónikabejegyzés is, ám már a 10. században találunk olyan fejezetet Edgar király törvényei között, melyek azt szabályozzák, hogy ki mennyit ihat egy nap: ez pedig egyértelműen a férfilakosság széleskörű alkoholfogyasztására utal. A korból  annak is vannak nyomai, hogy a különböző ivó-játékok (fizetek egy kört; aki utoljára issza ki, az fizet; stb.) már ekkor népszerűek voltak. A kutatónő legutolsó könyve az "A Pleasing Sinne: Drinking in the 17th Century" különböző táblázatokat is bemutat, mely szerint a középkorban a férfiak napi átlagban akár 6-8 pint (2,5-3,5 liter) sört is megittak egy nap.

Az igazi "iszákos angol" azonban a restaurációval, 1689 után jelent meg a köztudatban, mikor a részeg royalisták a józan puritánokat üldözték az utcákon. Azokat, akik józanok voltak, vagy visszautasítottak egy italt, rögtön puritánnak minősítették, és a randalírozó bandák áldozatai lettek.

A kutatónő szerint az emberek fejében és a köztudatban a 16-17. század során - főleg a vérzivataros történelemnek köszönhetően - sokat változott az alkoholizmusról alkotott kép, és szerinte az iszákosság ekkortól lett a korona és az uralkodó iránti hűség legfőbb jelképe. A könyv szerint ez a szokás több helyen megmaradt Angliában: aki nem iszik sokat és kitartóan, azt sok helyen ma sem kezelik teljes értékű emberként.

9000 éves sör kínai recept alapján Ezeréves serfőzde Peruban Nixon túl részeg volt A fáraók söre japán kivitelezésben Ciprus a mediterrán borok őshazája Tutanhamon vörösbort ivott

A 17. század végén illetve a 18. század elején aztán az italozási szokások széles körben elterjedtté váltak: a történész a különböző kocsmadalok és politikai pamfletek vizsgálatával jutott arra, hogy a whig párt tagjainak körében nagyobb arányban mutathatók ki az alkoholisták, míg a toryk a család és a józanság hívei voltak. Ez alapján persze egyáltalán nem meglepő a verekedések nagy számaránya abban az időben a parlament alsóházában. Ezek a 17-18. századi tivornyák sokszor véres mulatozássá fajultak: volt olyan eset, hogy valaki kivágott egy darabot a hátsójából, majd a kiömlő vérét az italával elkeverve koccintott a többiekkel.

Ezzel párhuzamosan az angol évszázadok alatt a sörfőzdék, és más alkoholszármazékok előállítói komoly szereplők lettek a politikai porondon is: nagyjából egy évszázaddal ezelőtt Anglia egyharmadában bírtak komoly befolyással a különböző cégek.

Az iszákos-kultúra kezdete régóta vita tárgyát képezi: a déli mediterrán országokban az alkohol többnyire az étrend részét képezi, ám Észak-Európában - ahol a sörök és a tömény röviditalok fogyasztása mindig alkalomszerű volt - a részegség elterjedése robbanásszerűen történt meg. Az alkoholfogyasztási szokásokat kutató testület munkatársa, Geethika Jayatilaka szerint: "A jelenség társadalmi elutasítottsága miatt a mediterrán kultúrákban mindig kevesebb volt az alkoholista, ám az északi országokban a történelem folyamán a részegség a jólét egyfajta fokmérőjévé vált".