II. Sándor (Romanov)

Háború és reform

Amikor 36 éves korában trónra lépett, még javában tartott a krími háború (1853-56), amely rávilágított, mennyire elmaradott Oroszország a nyugati hatalmakhoz képest. Az orosz vereségek végképp diszkreditálták I. Miklós elnyomó rendszerét, és a művelt orosz elit a gyökeres változások szükségességéről beszélt. Sándor ebben a várakozásteli légkörben indította el reformjait. Miután 1856 tavaszán megkötötték a párizsi békét (a közvélemény szerint Oroszországra nézve igen kedvezőtlen feltételekkel), az új cár birodalma belső ügyeire összpontosította figyelmét. Már uralkodása első éveiben nagy fontosságot tulajdonított a közlekedés fejlesztésének. Trónra lépésekor az ország vasútjainak összes hossza még az 1000 km-t sem érte el; halála évéig kb. 22 000 km új vasútvonal épült, és ez nagyban serkentette a hatalmas agrárország gazdaságának kapitalista átalakulását. Egymás után alakultak a részvénytársaságok, fejlődtek a pénz- és hitelintézetek.
Legfontosabb modernizációs intézkedése a jobbágyság eltörlése volt. A cár személyesen is részt vett a fáradságos jogalkotói munkában, amelynek eredményeként 1861. február 19-én kibocsátották a jobbágyfelszabadítási dekrétumot. Az uralkodó egy tollvonással jobbágyok tízmillióinak adott személyes szabadságjogot. A felszabadított jobbágyok hosszadalmas megváltási procedúra révén némi földhöz is juthattak. Bár e reform nem érte el végső célját, a gazdaságilag életképes kisbirtokosi osztály létrehozását, roppant társadalomlélektani kihatása volt és aláaknázta a földbirtokos osztály amúgy is meggyengült gazdasági hatalmát.
A jobbágyfelszabadítás maga után vonta az oroszországi közigazgatás némely archaikus intézményének mélyreható átalakítását is. Az 1864-es bírósági reform orvosolta a régi jogrendszer néhány égbekiáltó igazságtalanságát. Oroszországnak a történelem folyamán először volt nyugati mércével is elfogadhatónak mondható (sokban a francia mintát követő) igazságszolgáltatási rendszere. Szintén 1864-ben lépett életbe a helyi önkormányzatokról szóló törvény, amely helyileg választott testületek, ún. zemsztvók felállításáról rendelkezett. Fokozatos bevezetésük kiterjesztette az önkormányzatiság hatókörét, javította a szociális körülményeket, és elhozta a felvilágosodás első fénysugarait a tudatlanságban élő orosz falvakba. A falusi zemsztvo-iskolák sokat tettek az írástudatlanság felszámolásáért. Mindeközben Dmitrij Miljutyin hadügyminiszter nagy horderejű reformokat hajtott vége, amelyek a katonai szervezet csaknem minden ágára kiterjedtek. Hangsúlyozták a katonaság oktató szerepét, lényegesen javult a katonai iskolák színvonala. 1874-ben bevezették az általános hadkötelezettséget, ill. a sorozást.
Sándor trónra lépésnek pillanatától elindult a politikai `olvadás` is. Sok politikai foglyot szabadon engedtek, a száműzöttek visszatérhettek Szibériából. A toleráns uralkodó megszüntette, vagy legalábbis enyhítette azokat a súlyos megkülönböztetéseket, amelyek vallási kisebbségeket (főként zsidókat és a szektákat) sújtották. Felszámolta a külföldre utazással kapcsolatos megszorításokat, s eltörölte a barbár, középkori büntetési formákat. Lengyelországban némileg enyhült az orosz elnyomás. Sándor azonban nem volt liberális uralkodó. Kötelességének tartotta, hogy megőrizze Istentől kapott autokratikus hatalmát, és meg volt győződve, hogy Oroszország még nem elég érett az alkotmányos, ill. a képviseleti kormányzásra.

1. Fiatalsága és a trónig tartó út
2. Háború és reform
3. Konzervatív fordulat