175 éve született a hálókocsi feltalálója
2006. március 3. 10:00
Korábban
A szakszervezettől félve
Pullman ügyesen tudta összeegyeztetni az üzletet és emberbaráti hajlamait. Akkor, amikor a munkások többsége a gyár környékén felhúzott bérkaszárnyákban vegetált, ő külön, később róla elnevezett várost épített számukra. Az 1880-ban alapított település az idő tájt kifejezetten színvonalasnak számított: minden házban volt víz, gáz és csatorna, a közvetlen környezetben minden szolgáltatás elérhető volt, sőt még könyvtárat és templomot is építettek. Ugyanakkor minden a vállalaté volt: a házakat lakóik csak bérelték, miként az összes - a szokásosnál drágábban árusító - bolt is Pullman tulajdonában állt, az alkalmazott-lakók még a gázhoz és a vízhez is felárért jutottak.A gyár ugyan újra termelni kezdett, de legendás hírneve odalett. A sztrájkot követő vizsgálat Pullmant is elmarasztalta, Illinois állam pert indított a vállalata által birtokolt város miatt, amelyet el kellett adnia (ma Chicago része). Pullman megtörve halt meg 1897. október 19-én, a munkások bosszújától tartó család a holttestet különlegesen megerősített koporsóban, éjszaka temette el, majd több tonna betont öntöttek rá, fölébe pedig hatalmas márványoszlopot állítottak, hogy ne lehessen exhumálni.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Vladár Tamás, Sajtóadatbank)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap