Betiltott szovjet filmeket vetítenek a Velencei Filmfesztiválon
2006. augusztus 17. 13:15
Az orosz film titkos története címmel bemutatnak 18 olyan szovjet filmet, amelyet annak idején a sztálinista rendszer magasztalt vagy éppen cenzúrázott.
Korábban
A traktoros
Sztálinnak a dácsájában volt egy házi mozija, ahol vendégeivel együtt tekintette meg a neki tetsző filmeket, John Ford westernjeit, Chaplin börleszkjeit, de mindenekelőtt a hazai zenés filmeket. Szövegüket kívülről fújta, a dalokat sokszor együtt énekelte a színészekkel. Kedvence a volgai hajósokról szóló Volga, Volga volt, nagyon tetszett neki női főszereplője, a szőke Ljubov Orlova, afféle orosz Marlene Dietrich, aki úgy tudott táncolni, énekelni, játszani, mint senki más - írta az olasz Corriere della Sera című olasz napilap.
A színészek, dalszerzők és rendezők, aszerint, hogy műveik megnyerték vagy sem a diktátor tetszését, gazdagon, vagy száműzetésben végezték. Nyikolaj Erdman szatírikus író például száműzetésbe került. Grigorij Alekszandrov, Orlova férje viszont, aki a 30-as években az Egyesült Államokban tanulmányozta a musical műfajt, majd átültette azt szovjet környezetbe, filmjeiből úgy meggazdagodott, hogy felépíthette a Szovjetunióban Douglas Fairbanks villájának pontos mását. Pedig neki is volt "takargatnivalója". Felesége ereiben ugyanis kék vér folyt, igaz a nő "ügyesen" árvának adta ki magát. A villa homlokzatán volt egy tábla, s rajta egy olyan felirat, amely kitűnően illusztrálta Alekszandrov kompromisszum-készségét: "A dal segít bennünket az építésben és abban, hogy jobban tudjunk élni."
Riválisa, Ivan Pirjev a falusi komédiára specializálta magát. Ő jegyezte A traktorost és A kubányi kozákokat. A városi örömökről Gerbert Rappaport zengedezett. Ő írta a Cserjomuski-dalokat arról az azonos nevű modern moszkvai városnegyedről, amelyet Sztálin építtetett. A generalisszimusz korábban Dmitrij Sosztakovicsot kérte fel ennek dicsőítésére, de a Leningrádi Szimfónia szerzőjének "nem volt ihlete erre".
A filmek - tartalmuktól, minőségüktől függetlenül - a filmtörténet érdekes ereklyéi, így kaphattak helyet a fesztivál programjában.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap