Ágyút öntöttek a 16. századi diósgyőri műhelyben
2006. november 7. 12:30
A diósgyőri vár területén, illetve környezetében 2002 óta folynak régészeti kutatások. Az eredményekről Lovász Emese és Makoldi Miklós tájékoztatták a Múlt-kort.
Korábban
Műhelyek szolgálták ki a várbelieket
A négy saroktornyos vár a korábbi ásatások során már elárulta titkait: napvilágra kerültek a nemzetségi vár csekély falmaradványai, a korábban `libalegelő` képét mutató domb alól pedig előbukkantak az alsóvár falai, gyilokjárói és kaputornyai. 1968-ra befejeződött a feltáró-helyreállító munka, és az akkori szakmai közvélemény szerint `legkiemelkedőbb magyar romhelyreállítás`-nak tartott vár megnyithatta kapuit a látogatók előtt.
A vár környékét érintő beruházások tették lehetővé a régészeti munkálatok újbóli megindítását. A vizesárokban az egykori falszakaszokhatalmas mennyiségű kőtörmelékének eltakarítását kellett véghezvinni. Az iszap olyan "kincseket" is megőrzött, mint az Anjou-kori leletanyaggal keltezett rétegből előkerült kesztyű és bőrcipő, vagy az óriási mennyiségű, szinte ép késő-reneszánsz kerámia.
Sikerült a kutatás határait kiterjeszteni a vizesárkon túlra, az egykori vársík területére is. Az Árpád-kori objektumok, köztük egy mészégető, valamint egy 16. századi fazekasműhely maradványai, egy csontfaragó műhelyre utaló állatcsontok az egykori pezsgő kézművességről tanúskodtak. A vártól keleti irányban mintegy 500 méter távolságra a régészek megtalálták annak az É-D irányú kőkerítésnek a maradványait, amely minden bizonnyal legkülső gyűrűként funkcionált. A mai Várfürdő területén feküdt az egykori "Királynék fürdője", illetve itt egy újabb műhely jelezte a "kiszolgáló tevékenység" hajdani meglétét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap