Legóból épült fel a varsói gettó
2006. november 30. 12:30
A New Jersey állam MetroWest nevű kerületében található zsidó centrumban a gyerekek több tízezer kockát kaptak, és 120 négyzetméteren építették fel a varsói gettó makettjét.
Korábban
Az amerikai zsidó közösség tudatában még mindig központi helyet foglal el a Vészkorszak. A szülőknek, pedagógusoknak és közösségszervezőknek szembe kell nézniük azzal a kérdéssel, hogyan lehet bemutatni a fiatalabb generációk számára az európai zsidóság tragédiáját, úgy, hogy ne tegyék jelentéktelenné a történteket, ugyanakkor ne is keltsenek rossz érzéseket a gyermekekben.
A korábbi kezdeményezés: legóból épült haláltábor |
Legózás túlélőkkel
Az ötlet kivitelezője, Stephen W. Schwartz abszurdnak tartja a vádakat. "A gettó építése közben szó nincs semmiféle játékról. Minden komolyan zajlott." Magát a zsidónegyedet, amelyet a német megszállók 1940-ben szerveztek meg, a gettó pontos alaprajzai segítségével hozták létre. Schwartz az építés közben arról beszélt a gyerekeknek, hogyan nézett ki a zsidónegyed mindennapi élete, hogyan zajlott le a felkelés 1944-ben. "Ez nem az első ilyen jellegű kezdeményezés" - hangsúlyozta Schwartz. "Ráadásul a 'gettóépítésben' túlélők is részt vesznek, akik a személyes tapasztalataikat osztják meg a gyerekekkel."
Lagzi Gábor - Terra Recognita Alapítvány
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 20:20
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait 18:05
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit 14:20
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál 13:20
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap