A kétkedő kémikus: 380 éve született Robert Boyle
2007. január 24. 16:00
Háromszáznyolcvan éve, 1627. január 25-én született az írországi Waterford grófságban, Lismore várában Robert Boyle ír-angol fizikus és kémikus.
Korábban
Az angol tudományos akadémia alapítója
Apja, akinek 14-ik gyermekeként jött a világra, Cork grófja és Írország kormányzója volt. Robert már kisgyerekként elsajátította a latin és francia nyelvet, 1635-től Etonban tanult, majd 1639-44 között bátyjával és nevelőjükkel Európát járta. Négy évig Genfben tanultak, majd Firenzében Galilei írásait tanulmányozta.18 évesen nagy vagyont örökölt, stalbridge-i birtokán idejét és pénzét a tudományos kutatásnak szentelte, emellett erkölcsi tárgyú értekezéseket írt. Ezek egy része 1655-ben jelent meg az Alkalmi elmélkedések című könyvben, Boyle egy tanulmánya ösztönözte Swiftet is a Gulliver megírására. Birtokai ügyében Írországban is töltött némi időt, s mivel itt kísérleteihez nem talált laboratóriumot, boncolással foglalkozott.
Boyle 1656-68 között az oxfordi egyetemen tanított. Miután hallott Guericke kísérletéről, a magdeburgi féltekékről, Robert Hooke segítségével légszivattyút épített, mellyel úttörő kísérleteket folytatott, feltárta a levegő fizikai jellemzőit és szerepét az égésben s a légzésben, kimutatta összenyomhatóságát s azt, hogy a hang csak levegőben terjed, vákuumban nem. 1660-ban Hooke állapította meg, hogy a levegő sűrűsége arányos a ráható nyomással.
Boyle minderről A levegő rugalmasságát és hatásait érintő új fizio-mechanikai kísérletek című írásában számolt be. Ennek 1662-es második kiadásához csatolta azt a tanulmányát, amely a ma Boyle-Mariotte-törvénynek nevezett összefüggésről számolt be. Ezt tanítványa, Richard Townley fogalmazta meg, s Boyle maga is Townley-törvénynek nevezte, eszerint állandó hőmérsékleten bármely gáz nyomása és hőmérséklete fordítottan arányos egymással. A francia Mariotte csak 1676-ban ismerte fel ezt a szabályt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap