Modern matematika a középkori mecsetekben
2007. március 1. 09:30
A 15. században olyan díszítő mintákat alkalmaztak, amelyeket a mai tudomány az úgynevezett kvázi - kristályos geometria kategóriájába sorol, és csak 30 éve ismer.
Korábban
Peter Lu, a Harvard, és Paul Steinhard a Princeton Egyetem kutatója az iráni Iszfahán városának vallási épületein fedezték fel, hogy a tizenötödik századi mozaikok olyan komplex ornamentikát alkotnak, amely egyrészt különbözik a korábbi mozaikoktól, másrészt körzővel és mérőónnal aligha hozható létre.
Az iszlámban nagy hagyományai vannak a geometriai ábrázolásnak, azonban már a 13. században is keletkeztek olyan díszítések, amelyek sokkal bonyolultabbak a korábbiaknál. A perzsául girih elnevezésű mozaikok öt különböző formájú csempéből állnak, amelyekből ki lehet rakni tízszöget, ötszöget, hatszöget, rombuszt, vagy kristályt. A csempékkel az iszlám kézművesek számtalan mintát tudtak készíteni, erről tanúskodnak a mecsetek Törökország és Afganisztán között - mutat rá a Science című tudományos lap.
Az úgynevezett Penrose-fedés, vagy Penrose-parketta aperiodikus, az idomok rendje nem ismétlődik, és alapvetően kétféle rombuszból áll. Ezek ugyanolyan oldalhosszúságú, de más szögű rombuszok. A Penrose-fedésnek sok érdekes tulajdonsága van, de döntő, hogy az idomok rendje sohasem ismétlődik - olvasható a Wikipédiában.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap