Gótikus falmaradványokat találtak Szegeden
2007. március 12. 11:00
Gótikus faragványokat, elsősorban úgynevezett boltozati borda-tagokat találtak a régészek az egyik szegedi gimnázium udvarán, építkezés közben.
Korábban
A középkorban a közelben húzódott a város Boldogasszony út nevet viselő főutcája, a mai iskolaépület helyén pedig feltételezhetően házak kültelkei terültek el - tette hozzá. Horváth Ferenc elmondta, hogy a próbaásatások során a régészek egy feltételezhetően a 18. század második feléből származó fal maradványait találták meg, melynek alapjainál homokkőből készült, gótikus faragványokra bukkantak.
Tájékoztatása szerint a faragványok hasonlóak a vártemplom feltárása során előkerült bordaboltozat tagjaihoz, de nem egyeznek meg teljesen azokkal. A díszes kövek vagy a vártemplom korai időszakából, vagy pedig egy középkori ferences templom és kolostor épületéből származnak.
A török kori adatok ugyanis arra utalnak, hogy a közelben egy romos templom, egy kolostorépület és hozzá kapcsolódóan barátlakások álltak. Az előkerült faragványok a templom bordaboltozatának egy részét is alkothatták, melyet egy későbbi építkezés során a megtalált fal alapozásához felhasználtak - mondta a régész.
A faragványok megtisztítása és restaurálása után végrehajtott méréssorozatokat követően két-három hónapon belül dőlhet el, honnan származnak a leletek - közölte az igazgató.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 12:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap