2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Az óbudai Duna-parton laktak Ötzi kortársai

2007. március 21. 10:00

A Vatya-kultúra mindennapjai

A kora bronzkort követően a i.e. második évezred közepe volt a terület a legintenzívebben lakott időszaka. Ekkor, azaz a Mükénei-birodalom fénykorában Európa-szerte nemzetségi társadalmak keretei között pásztorkodó és földművelő közösségek élték mindennapjaikat. Egyikük az un. Vatya-kultúra volt, melynek békásmegyeri települése a Duna akkori árterére is ráhúzódott, amit a mélyebb területrész települési hulladékkal történő feltöltésével érték el.

A települési tér ilyen módon történő kialakítása a Kárpát-medence őskorában teljesen egyedülálló, igaz szenzációnak számít. Különös jelentőséggel bír a falu egyik gödre is, melynek belső falához áldozati céllal 4 kutyatetemet helyeztek szorosan egymás mellé.

A késő bronzkor időszakában ezen az ártéri részen hamvasztásos rítusú urnatemető létesült, míg a Krisztus születése előtti évtizedekben a kelták döngölt-tapasztott padlójú épületei, több méter mély gabonatároló vermei utalnak az emberi megtelepedésre.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár