Digitális levéltárba kerülnek az angol emailek
2007. május 7. 16:00
Elektronikus levelekből álló gyűjteményt alapított a British Library, a brit nemzeti könyvtár. Az új archívum kincsesbánya lehet a nyelvészek számára.
Korábban
A British Library termináljain keresztül a tervek szerint már júliustól szabadon hozzáférhető e-mailekben szereplő személyneveket és cégneveket 100 évre titkosítják, és nem fogadnak el reklám e-maileket és másokat becsmérlő, lejárató írományokat.
John Tuck, a könyvtár brit gyűjteményének igazgatója szerint "az e-mail sok szempontból felváltotta a kommunikáció hagyományos formáit, mint például a levél vagy az emlékeztető, amelyekből ezernyi példányt őriz a British Library." Tuck szerint a digitális korban az e-mail a legelterjedtebb írásos közlési forma, de "még soha sehol nem alapítottak ilyen nagyszabású digitális e-mail-archívumot."
A könyvtár az egyik nagy szoftvergyár támogatásával már el is kezdte a gyűjtést: listát készítettek a brit irodalmi és a tudományos élet szereplőiről, akiknek e-mailjeit szívesen látnák a gyűjteményben, így például J. K. Rowlingtól, a Harry Potter-könyvek szerzőjétől és Stephen Hawking fizikustól is várnak leveleket.
Jonnie Robinson, a British Library társadalomtudományi kurátora a The Times című brit napilapban megjelent beszámoló szerint elmondta: a hétköznapi emberek levelei értékes forrásként szolgálnak a kutatók számára, akik azt vizsgálják, hogy az elektronikus kommunikáció hogyan befolyásolja a beszélt nyelv alakulását.
"A kommunikációs eszközök fejlődésével az angol nyelv egészen új változata jött létre" - mondta Robinson. "Az írott angol hagyományosan merev és formális, a beszélt kevésbé, az e-mail pedig pont a kettő között van. Az archívum segítségével alaposan fel lehet tárni a kérdést, hogy az e-mail vajon tükrözi vagy éppen okozza ezt a változást."
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Katonái tisztelték és szerették a szigorú, de megfontolt Wellingtont
- A törökök mellett a szomszédos hatalmakkal is szembe kellett szállnia Hunyadi Mátyásnak
- Első világháborús karabélyok kerültek a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumba
- Lengyel és magyar tisztek hozták létre az amerikai lovasságot
- Az Itália fölötti uralomért vívták a nagyhatalmak a lovagkor utolsó csatáját
- Franciaország kimerítését célozta a verduni Ítélet-hadművelet
- Minden lépésért meg kellett küzdeniük az amerikaiaknak Ivo Dzsimán
- Két hónapnyi ostrom után adta meg magát a történelem első kapituláló német marsallja
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.