Zsidó pénzhamisítók dolgoztak a náciknak
2007. május 30. 10:00
Berlinben mutatták be Stefan Ruzowitzky osztrák rendezőnek A hamisító című filmjét, amely Adolf Burger szlovák zsidó igaz történetét dolgozta fel.
Korábban
Burger nem sokkal szabadulása után |
A minden szükségessel felszerelt műhelyben ők készítették a hamis pénzeket, gyökeresen megváltozott körülmények között. "Igazi, lepedős ágyban aludtunk. Hetente egyszer tusoltunk, még pingpong-asztalt is felállítottak nekünk az udvarban. Hathetenként ünnepséget rendezhettünk. Összeállt egy kis nemzetközi színházi csoportunk, mi voltunk a színészek, az SS-ek a közönség. A legnagyszerűbb három francia volt, akik a saját nyelvükön adtak elő, a németeket szapulták, de ők nem értették és megtapsolták őket" - mesélte Burger a milánói lapnak. Mindez azonban nem zárta ki, hogy a csoport vezetője ne lője agyon sajátkezűleg azt, akinek a munkájával nem volt megelégedve.
1945 áprilisában, amikor a szovjetek már 150 kilométerre voltak Berlintől, leszerelték a műhelyt és a hamisítókat Mauthausenbe vitték. A biztos haláltól az amerikaiak megérkezése mentette meg őket. A hamis pénzeket a nácik a valódiakkal és az aranytömbökkel együtt a Toplitzi-tóba dobták, ahol 2000-ben találtak rájuk. "A hamis bankjegyek még akkor is épek voltak" - mondta némi szakmai büszkeséggel Burger. A nyomdász "felfedezettségét" arra használta fel, hogy az általa összegyűjtött korabeli dokumentumok és saját tapasztalatok alapján minél szélesebb körben megismertesse az emberekkel a Holokauszt történetét, mert az utóbbi évtizedekben azt látja, hogy "határozott próbálkozások vannak Auschwitz tagadására."
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Csak az anyasággal válhattak szabad nőkké a szultán ágyasai
- Naponta csodálhatták anyjuk bátorságát Zrínyi Ilona gyermekei
- Egy étterem volt az amerikai feminista mozgalom első főhadiszállása
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Angyal a pokolban: Andrássy Ilona, a lelkiismeretes ápolónő
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap