A Watergate lett a politikai botrányok névadója
2007. június 18. 15:00
Korábban
Impeachment és elnöki kegyelem
Nixon megpróbálta késleltetni a szalagok kiadását és leváltatni az eljáró ügyészt, de a közfelháborodás hatására visszakoznia kellett. Végül a Legfelsőbb Bíróság közbelépése után mintegy 3700 órányi hangfelvételt és 44 millió írott lapot foglaltak le az elnöki dokumentációból, de az is kiderült, hogy bizonyos különösen kompromittáló részeket addigra már letöröltek.A betöréssel összefüggésben álló cselekményekért 63 személy ellen emeltek vádat és 54-et el is ítéltek. Közülük 21-ről bizonyosodott be, hogy a Fehér Ház munkatársa vagy a Nixon újraválasztásán dolgozó bizottság tagja volt, s vagy maga is részt vett a betörésben, vagy legalábbis tudott arról.
Búcsú a Fehér Háztól |
A Watergate szó azóta jelképpé vált. Forgattak róla filmet, ihletett regényt és popdalokat, számos későbbi botrányt is erről kereszteltek el. Magyarországon például az újonnan alakult ellenzéki pártok lehallgatása nyomán 1989-ben kirobbant botrányt is Dunagate néven emlegették.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap