Objektív lesz a Nixont dicsőítő könyvtár
2007. július 18. 11:00
Korábban
A komolytalan szimbolikus jóvátétel
Amikor a 21 millió dollárból épült könyvtár 1990-ben nagy nyilvánosságot kapva megnyílt, a megnyitón 50 ezer ember vett részt, köztük Nixon és három másik elnök is. Nixon egyik életrajzírója olyan alkalomnak nevezte az eseményt, amely `szimbolikus jóvátételt` jelent az 1974-ben szégyenteljes körülmények között lemondott elnök számára.
A könyvtárat azonban kezdettől fogva nem vették komolyan. Első igazgatója, Hugh Hewitt elsőként jelentette be, hogy kitiltja a levéltárból a barátságtalannak tűnő kutatókat, külön kiemelve Bob Woodwardot, a Washington Post riporterét. A kutatók persze felháborodtak, és Hewitt visszavonta tervét. Ezenkívül a könyvtárban csak a Nixon elnöksége előtti és utáni iratokat lehetett megtalálni. 1974-ben ugyanis a Kongresszus úgy határozott, hogy a többi anyagot Washingtonban kell őrizni, nehogy a Watergate-üggyel kapcsolatos dokumentumok eltűnjenek. A könyvtár évekig útszéli látványosságnak számított a kutatók számára. `Egy újabb dél-karolinai témapark. Valóságtartalma alig több, mint Disneylandé` - mondta Stanley Kutler, Nixon-kutató.
Nixon "igen egyszerű politikának" nevezte a botrányt - a demokraták és más ellenfelei kampányának, amellyel ellene akarták fordítani a szavazók akaratát. A múzeum azt sugallta a látogatóknak, hogy a Nixon-beszélgetés közben tapasztalható 18 és fél perces hiányt "technikai hiba" okozta, holott a szövetségi bíróság által kinevezett szakértők kizárták ezt a magyarázatot. Taylor, a Nixon Alapítvány igazgatója, elismerte, hogy a kiállítás "helyenként polemikus" volt, és arról biztosította Naftalit, hogy támogatja a "semlegesebb" összeállításra irányuló törekvéseit.
Nixon családjának és híveinek lobbitevékenysége következtében 2004-ben a Kongresszus hozzájárult, hogy a Yorba Linda-i könyvtár bekerüljön a szövetségi elnöki könyvtárrendszerbe, a könyvtár pedig ígéretet tett, hogy "szigorúan tényszerű kiállításokat" rendez. A bizalmatlanság azonban nem csökkent. 16 tudós levelet intézett a Kongresszushoz, amelyben tiltakoznak Nixon iratainak a könyvtárba történő átszállítása ellen. "Azt hiszem, ez borzasztó ötlet" - véli Greenberg, a 16 tudós egyike. Tavaly a Nemzeti Levéltár végül kinevezte Naftalit a könyvtár első szövetségi igazgatójának. "Ez 180 fokos fordulatot jelent. De biztos vagyok abban, hogy Naftalinak nem lesz könnyű dolga" - mondta Greenberg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap