Egyetlen helyről származik a Homo sapiens
2007. július 20. 12:00
Több mint hatezer koponya vizsgálata alapján a brit tudósok leszögezték: a mai ember Afrika egyetlen pontjáról származik, és téves az a felfogás, hogy több helyről is ered.
Korábban
Ez azt bizonyítja, hogy míg az eredeti afrikai emberi populáció stabil és változatos volt, csak igen kevesen jutottak el különböző hullámokban Afrikán kívülre, ez számos "szűk keresztmetszetet" hozott létre, csökkentve a sokféleséget. A legnagyobb változatosság Afrika délkeleti részén mutatkozott, amelyet általánosan az emberiség bölcsőjének tekintenek.
A cambridge-i kutatók szerint más korai emberfajokkal, így a Neander-völgyi emberrel való kereszteződésre vagy nem került sor, vagy ha igen, az csak jelentéktelen volt. Ez ellentétben áll nemrég elhangzott más feltételezésekkel, amelyek szerint az ilyen hibridek elég gyakoriak lehettek. "Nem állítjuk, hogy a Homo sapiens soha nem párosodott más korai emberfajokkal, így a Neander-völgyivel, de azt leszögezhetem, hogy bármi is született az ilyen találkozásból, az nem hatott vissza a népességre" - hangsúlyozta Manica a Reutersnek nyilatkozva.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap