Régészeti térkép készül Észak-Iránról
2007. augusztus 2. 12:00
Az észak-iráni Mazandaran tartományban alig egy hete dolgozik 16 nemzetközi kutatócsoport, máris 400, korábban ismeretlen történeti és régészeti helyszínt és lelőhelyet azonosítottak.
Korábban
Az iráni kulturális minisztérium jelentése szerint a 16 nemzetközi kutatócsoport segítségével végre elkészíthetik Mazandaran tartomány régészeti térképét. A terület változatos történelmének hála, a szakértők a paleolitkumtól egész az iszlám koráig találtak lelőhelyeket.
A kutatók elmondása szerint a felmérés során a hegyi területek élveznek elsőbbséget, hogy az ottani kutatásokkal a nagyobb esőzések előtt végezzenek majd. Az Iráni Kulturális Örökségi, Iparművészeti és Turisztikai Hivatal (ICHHTO) 10 ezer dollárral támogatta a projektet, ám már folynak a tárgyalások a költségvetés megemeléséről.
A mazandarani hegység és erdőségek sok problémát jelentenek a helyi örökség védelmében: ott ugyanis a csempészek mindeddig kiváló menedéket találhattak. Mivel a terület egyben az illegális ásatások melegágya is, így a mostani felméréssel ezek méreteire és kiterjedtségére is választ kaphatnak majd. A minisztérium illetékesei szerint a térkép birtokában hamarosan elkészülhet a terület kiemelt örökségvédelmi terve is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Maiszúr tigrise sem tudott ellenállni a brit hódításnak Indiában
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- Árulás és részegség miatt bukott el az amerikaiak támadása az angol kikötő ellen
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A brit kormányzat kénytelen volt eleget tenni a zendülő matrózok követeléseinek
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.