Az angol királynő tüntette ki a KGB dezertőr ezredesét
2007. október 20. 14:00
II. Erzsébet angol királynő csütörtökön tüntette ki Oleg Gorgyijevszkijt, a szovjet állambiztonsági szolgálat egykori ezredesét.
Korábban
Gorgyijevszkijt a Szent Mihály és a Szent György rend tagjává (CMG) ütötték csütörtökön a Buckingham palotában "Nagy-Britannia biztonsága érdekében kifejtett tevékenységéért". Ezt a kitüntetést kapta regénybeli alteregója, James Bond is.
A volt KGB-ezredes, aki díszegyenruhában jelent meg az ünnepségen, elmondta, hogy izgult a királynő jelenlétében betartandó protokoll miatt. "Megfordultam, újra megfordultam, majd három lépést hátráltam. Hibát követtem el" - ismerte be Gorgyijevszkij. "Soha nem találkoztam személyesen a királynővel, és most ott állt előttem" - tette hozzá.
Pályájáról szólva azt mondta, hogy az élete állandó veszélyben forgott. Az egykori kém, aki 1982 és 1985 között kettős ügynök volt, megjegyezte, hogy a királynő nem említette azt az időszakot, amikor a KGB londoni rezidenseként a Szovjetunió számára kémkedett. "Nagyon finoman fogalmazott. Azt mondta: Köszönök mindent, amit Nagy-Britanniáért tett" - mesélte a volt KGB-ezredes.
Tavaly Gorgyijevszkij a Kremlt tette felelőssé Alekszandr Litvinyenko volt orosz titkos ügynök halála miatt. Litvinyenkót Londonban polónium-210-es sugárzó izotóppal mérgezték meg.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap