Virtuális térképre kerültek a Stasi titkos találkozóhelyei
2007. október 24. 13:00
Korábban
Az ügynököket védik az áldozatok helyett
A Spiegelnek adott interjúban Heinrich elmondja, idegesíti, hogy az NDK múltjának feltárása során túl sokat foglalkoznak struktúrákkal és elvont dolgokkal, miközben a működés konkrét mechanizmusai háttérbe szorulnak. Pedig az akkori tettesek ma is aktívak: többen igyekeznek megszépíteni és kicsinyíteni az elnyomó apparátusban játszott szerepüket.
Heinrich azt is kifogásolja, hogy az áldozatokra és történeteikre sokkal kevesebb figyelem irányul, mint a tettesekre. Nem ért egyet azzal, hogy a tettesek segítői névtelenségbe burkolózhatnak, és így nagyobb védelmet élveznek, mint az áldozatok. Szerinte Erfurthoz hasonlóan a volt NDK összes nagyobb városában hasonló kezdeményezések születhetnek.
Heinrich szerint a "Stasi Erfurtban" című projekthez hasonló kezdeményezések éppenséggel segíthetnek a fiatalabb generációknak a történelem megértésében. A találkozóhelyek megtekintése rávezetné az embereket arra, milyen kiterjedt volt a hálózat, és ráirányítaná a figyelmet egyes konkrét esetekre is.
A személyi adatok névsorok formájában történő megjelenítése persze ugyancsak kifogásolható. Hildigund Neubert, a Stasi-aktákért felelős thüringiai biztos azonban egyáltalán nem tekinti ezt gondnak. Thüringia Adatvédelmi Hivatala azon a véleményen van, hogy ha valakit zavarnak a megjelent adatok, úgyis panaszt tesz.
Az érintettek persze nem nagyon tudják, hol tehetnék ezt meg. Thüringiában biztosan nem, mivel a megjelent adatok egy bajorországi szerveren vannak, vagyis reklamálni csak ott lehetne. Úgy tűnik tehát, hogy csak a bíróság tudna rendet teremteni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Lenin születésnapjának évfordulójához időzítették a Szojuz–10 űrhajó első repülését
- A németeket vádolta meg a Szovjetunió a katyńi események után
- Az autogramkérők ostromát is ki kellett állnia Gagarinnak
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- 17:41
- 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05