2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Egymilliárd forintból készül a Nemzeti Emlékhely

2007. december 10. 16:00

Egymilliárd forint támogatással valósulhat meg 2008 és 2010 között a székesfehérvári Nemzeti Emlékhely végleges kialakítása - jelentette be Szili Katalin.

Az Országgyűlés elnöke - aki egyben a kuratórium elnöki tisztét is betölti - a zárt ajtók mögött tartott megbeszélést követően újságíróknak elmondta: a pénzből jövőre 451,2 millió forintot használnak fel, amiből 383 millió forint európai uniós támogatás.

A következő évben felhasználható összegből 278 millió forintot egy régészeti park és egy új városi tér kialakítására fordítanak, 173,2 millió forintot pedig a prépostsági múzeum létrehozására.

2010-ig megvalósul a középkori királyi bazilika, valamint a koronázó- és temetkező hely maradványait őrző rommező bemutatása, látványkörnyezetének kialakítása, a romok fölött pedig egy városi tér létrehozása. A kuratórium tagjai áttekintették az emlékhely hazai- és külföldi bemutatásáról, megismertetéséről szóló marketingtervet, s döntöttek arról, hogy a munkába bevonják a székesfehérvári Kodolányi János Főiskola hallgatóit is - tájékoztatott Szili Katalin.

Tájékoztatása szerint a Nemzeti Kulturális Örökség Hivatala március 15-ig elkészíti a nemzeti emlékhely jogszabályi elfogadásának tervezetét, amit a kuratórium elnöke és Székesfehérvár polgármestere terjeszt majd az Országgyűlés elé.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár