Új fotók a soha nem látott Hitlerről
2008. január 3. 11:00
Korábban ismeretlennek számító Hitler-fotókat mutatott be az angol Daily Mail című napilap: a cenzúrázatlan képeken egy pihenő, idősödő Führert láthatunk.
Korábban
A képek egy részét a Múlt-koron már korábban is bemutatott Charles Turner, brit titkos ügynök készítette nem sokkal a második világháború kitörése előtt, és azokon a diktátor korábban kevéssé ismert oldalát láthatjuk. Hitler ugyanis szándékosan azt a képet sugallta magáról, hogy felelős vezetőként soha nem áll meg, éppen ezért azt a mai napig nem ismerjük, hogy mit is csinált szabadidejében. Arra persze már korábban is fény derült, hogy a közkedvelt mítoszokkal ellentétben nem csak Wagner operáit hallgatta, amelyek a nagyközönség körében sem voltak annyira kedveltek, mint azt szerették volna.
A férfi soha nem tanult meg vezetni, sőt még az általa olyannyira istenített Alpokba is csak pihenni ment, a hegymászások vagy hosszabb túrák igen távol álltak tőle: a valódi kikapcsolódást a zenehallgatás jelentette. A most közreadott képek olyan egyedi pillanatokat örökítettek meg, amelyek korábban nem juthattak át a cenzúrán, így az átlagos halandó nem tudhatott arról, hogy a vezérnek az olvasáshoz szemüvegre volt szüksége, sőt arról sem, hogy néha elbóbiskolt karosszékében.
Leni Riefenstahl társaságában |
A korábban ismeretlen, színes házi jelenetek azonban inkább sokkolóak, hiszen a képeken nem a gyerekekkel fényképezkedő Hitler az ijesztő, hanem a háttérben álló SS-tisztek, akik hasonló gyerekek millióit küldték a halálba, csakhogy valóra váltsák a mosolygó öregúr fantazmagóriáit - írta az angol lap.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap