Százegy épülettel bővült a magyar műemlékek listája
2008. január 22. 10:00
Újabb épületek műemléki védéséhez járult hozzá az oktatási és kulturális miniszter, ily módon 101 épülettel gazdagodik a csaknem 12 ezres magyar műemléki állomány.
Korábban
|
Műemlék lett továbbá a hódmezővásárhelyi Petőfi Sándor Művelődési Központ és a tanyasi iskola, a kapolcsi malom és molnárlakás, a kemenesszentpéteri Dombi-dűlő, római kori sírkamra, Keszthelyen a Balaton-parti fürdőszálló-együttes, Kővágószőlősön az I. bányaüzem 0/6 aknája, aknatornya, a soproni tűzoltólaktanya, Szentesen a Zsoldos-féle téglagyár, a tolnai Selyemgyár és a Selyemgubóraktár, Várpalotán az Inota-Halmok (római kori halomsírok), továbbá számos templom és lakóház.
A KÖH rámutatott arra, hogy a műemlékké nyilvánítás alapját a műemléki értéknek az örökségvédelmi törvényben szereplő definíciója képezi. "Műemléki érték: minden olyan épített örökségi elem, valamint azok rendeltetésszerűen összetartozó területe, együttese, rendszere, amely hazánk múltja és a közösségi hovatartozás-tudat szempontjából kiemelkedő jelentőségű történeti, művészeti, tudományos és műszaki emlék; alkotórészeivel, tartozékaival és berendezési tárgyaival együtt" - olvasható a jogszabályban.
(Múlt-kor/MTI)
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Elhunyt Jorge Rafael Videla 2013.05.17.
- Viking kincsre bukkant a mezőn egy kamaszfiú 2013.05.17.
- Egyiptomi-núbiai harcos csontjait találták meg Asszuánnál 2013.05.17.
- Mithrász isten temploma lehet a carmonai Elefánt-sír 2013.05.17.
- A zalaiakat vitték elsőként a Don-kanyarba 2013.05.17.
- Megfejtették Lincoln halottaskocsijának titkát 2013.05.17.
- Szándékosan kegyetlenkedtek-e a magyarok civilek ellen a Szovjetunióban? 2013.05.16.
- Együtt fejlődött a kutya és az ember 2013.05.16.







