Lopott iratokkal seftelt egy amerikai levéltáros
2008. január 30. 16:00
Az ügyészség vádja szerint több száz történelmi dokumentumot és tárgyi emléket lopott el egy levéltáros a New York Állami Könyvtárból; a férfi végül az eBayen bukott le.
Korábban
Az iratkezelő specialista a cserebere mellett gyakran el is adogatott a lopott holmiból, főleg az eBay-en. Például John Calhoun alelnök egy 1823-ból származó levelét is az online aukciós portálon kínálta. "A dokumentum eredetisége 100 százalékosan garantált" - írta Lorello, és a licit éppen 1700 dollárnál tartott, amikor lebukott.
Egy amatőr történésznek tűnt fel, hogy az eBayen kínált tételeknek az állami könyvtárban lenne a helyük, ezért aztán értesítette a hatóságokat. A levéltárost különösen nagy értékre elkövetett lopással, illetve a lopott értékek birtoklásával, valamint csalási szándékkal vádolja a New York állami legfőbb ügyészség, és a vádirat további fejezetekkel bővülhet, ha az orgazdaság gyanúja is beigazolódik. A nyomozók most az eBay szakértőivel közösen próbálják felderíteni, hogy Lorello pontosan hányat adott el a közgyűjteménybe tartozó holmik közül.
Az eset nem példa nélküli: tavaly számoltunk be a botrányról, amelynek során fény derül arra, hogy az Ermitázs egyik őre szisztematikusan hazavitte és eladta a múzeum gyűjteményét.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap