Magángyűjtők gazdagították a Vasarely-tárlatot
2008. február 26. 08:00
Még február elején hirdetett akciót a Móra Ferenc Múzeum: azzal fordultak a nyilvánossághoz, hogy várják a Vasarely-alkotással rendelkező tulajdonosok jelentkezését.
Korábban
Az ötletet az adta, hogy a művészettörténetben jártas szakemberek véleménye szerint Magyarországon igen sok eredeti Vasarely-mű lappang vagy magán- családi gyűjtemények része, így e kincseket a szélesebb érdeklődői kör soha nem tekintheti meg.
Az akció még a vártnál is sikeresebb lett: ennek köszönhetően összesen húsz műalkotással gyarapszik a február közepén megnyílt Vasarely-emléktárlat. A múzeum kupolájában megrendezésre kerülő kamarabemutatón néhány igazi ritkaság, magyarországi kiállításon még sosem szerepelt, páratlan szépségű, eredeti Vasarely-térplasztika is látható lesz.
Szabó Tamás a múzeum képzőművészeti osztályának vezetője elmondta, hogy az előzetesen "megszűrt" műtárgyfelajánlások között voltak eredetinek nem számító alkotások is, illetve olyan féltve őrzött ritkaságok, amelyeknek a bemutatásától végül a tulajdonos állt el. A kamaratárlaton igazi csemegének számít majd a szentendrei Tőzsér-magángyűjteményből két csodálatos térplasztika. Ezeket a szobrokat még Victor Vasarely ajándékozta 1971 táján körül a volt franciaországi magyar nagykövetnek. Látható lesz egy ritkaságnak számító könyvgyűjteményi együttes is a mester művészetéről Franciaországban kiadott könyveiből, a művész dedikációival ellátva.
Öt darab rendkívül színes művet, a közismert Tridim-sorozat alumínium és plexi anyagból készült 1968-as darabjait vonultatja fel a kamaratárlaton egy magát meg nevezni nem kívánó szegedi műgyűjtő. A móri Radó Antal-könyvtár őrizetéből 9 darab eredeti és számozott szerigráfia érkezett. A híres Vega-sorozat darabjait is tartalmazó kollekció egyik részét még maga a művész adományozta 1988-ban a Tolna megyei város "Radó-díja" javára.
Több magánszemély Vasarely-munkája is szerepel a tárlaton, akik egy-egy eredeti szereigráfiájukat kölcsönzik a bemutatóra. A kisméretű művek között az EA jelzéssel (Epreuve d'Artiste = a művész példánya) szignált darabok értéke jelentősebb a sorszámokkal ellátott műveknél.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.