Megújulnak a rozoga prágai építészeti emlékek
2008. március 5. 08:00
A prágai városháza rövidesen megkezdi a cseh főváros három építészeti gyöngyszemének, a Károly-hídnak, a Nemzeti Múzeumnak és a Nemzeti Színháznak a felújítását.
Korábban
Ami a három építményben közös - mindhárom forgalmas utcák közelében található. A Nemzeti Múzeumot nagy forgalmú út veszi körül, a Nemzeti Színház pedig Moldva-folyóhoz közeli nagy forgalmú útkereszteződésben áll, nem beszélve a víznek a gótikus Károly-hídra gyakorolt káros hatásáról - tette hozzá Knezínek.
Az 1880-ban épített Nemzeti Színháznak jelenleg most a födémét újítják fel, a neoreneszánsz épület homlokzatának teljes rendbetétele jövőre kezdődik. A színház tetőzetén álló, hármasfogatot hajtó Győzelem istennőjének szobrát megerősítették, nehogy a járókelőkre zuhanjon. Bár a szoborcsoport alulról impozánsnak hat, kevesen tudják, hogy az egyik ló egy lábon egyensúlyoz - mondta el Knezínek. Hozzátette: a színház háromévesre tervezett teljes felújítása 2009-ben kezdődik és mintegy 160 millió koronába (1,7 milliárd forint) kerül.
A legbonyolultabbnak a Nemzeti Múzeum helyreállítása ígérkezik, mivel valamennyi kiállítást el kell mozdítani a helyéről. A Vencel téren álló, 1885 és 1890 között emelt épületben több mint 10 millió kiállítási tárgyat őriznek. Kiköltöztetésük előkészítése már idén elkezdődik, bár a rekonstrukció csak jövőre indul. Az épület új közművekre, új homlokzatra és új ablakokra szorul. Az épület külsejét díszítő szoborcsoportokat és a födémet is fel kell újítani. A Nemzeti Múzeum 4,5 milliárd koronába (47 milliárd forint) kerülő helyreállítása 2018-ig tart majd.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap