A korszerű kritika születését ünneplik a Nyugat-kiállítással
2008. március 27. 16:00
Rippl-Rónai József festőművész íróportréi is megtekinthetők azon a kiállításon, amely a Nyugat című irodalmi folyóirat alapításának századik évfordulója alkalmából nyílik.
Korábban
Emellett a kiállításon fényképekkel, kéziratokkal, kottákkal, relikviákkal, festményekkel, archív film- és hangfelvételekkel mutatják be az irodalmi folyóirat több mint három évtizedes történetét, az alapító nagy alkotók gyakran konfliktusokkal teli műhelymunkáját, művészek, zenészek és szerkesztők ösztönzését.
A képzőművészeti tárlat képanyagát a korabeli méltatások alapján válogatták a PIM munkatársai, mivel Czigány Dezső, Csók István, Derkovits Gyula, Egry József, Gulácsy Lajos, Iványi Grünwald Béla, Perlrott Csaba Vilmos, Tihanyi Lajos alkotásainak jelentőségét a Nyugatban megjelent korabeli kritikák alapján ismerték fel.
A december 31-ig megtekinthető tárlattal a PIM nemcsak a folyóirat megalakulását, a hasábjain formálódó irodalmi modernség megszületését ünnepli, hanem a teljes magyar esztétikai kultúra, közgondolkodás, ízlés és a kritikai szemlélet korszerűsödését is.
A kiállítással párhuzamosan internetes játékot is indít a PIM: a folyóiratban megjelent művekből bárki kiválaszthatja a legjobbnak tartott verseket, elbeszéléseket, regényrészletet és cikkeket, a megjelölt művekből pedig megszerkesztheti az általa legjobbnak tartott számot, amelyet kinyomtathatnak, és címlapján a hajdani munkatársak neve mellett a számot összeállító látogató neve is szerepel. Az év végén a legtöbb szavazatot kapott művekből az eredeti tipográfiát felhasználva a PIM egy évfordulós különszámot készít.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2014
- Így látta a sajtó Kárpátalja visszafoglalását
- Az embermentő Jane Haining
- Mi történt Kamenyec-Podolszkijban?
- A bundázás egyidős a futballal
- A hét törpe kalandjai Auschwitzban
- A kóser konyha különlegességei
- Hogyan kampányoltak a római politikusok?
- A numerus clausustól a numerus nullusig
- Így temettük el "Kossuth apánkat"
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap