Örökre elveszhetnek a brit hajóroncsok
2008. július 10. 10:07
Az English Heritage negatív jövőképet vázol: szerintük ugyanis Britannia történelmi hajóroncsainak több mint 40 százaléka veszhet el az elhanyagoltság vagy épp a vandalizmus következtében.
Korábban
A szervezet szerint a fontos kulturális örökségi helyszínekként is nyilvántartott roncsok fele veszélyben van, és azoknak sürgős védelemre és restaurálásra lenne szüksége. A legtöbb hajóban engedély nélküli merülések, illegális feltárások vagy éppen a halászok tesznek kárt, míg vannak olyanok is, amelyeket mostanra teljesen a sorsukra hagytak.
Mark Dunkley tengeri régész szerint 45 hasonló védett roncs van a listájukon, és azok közül 19-et fenyegeti a pusztulás réme. Éppen ezért az English Heritage most minden esetet részletesen megvizsgál, és a körülmények gondos mérlegelése után döntenek a karbantartás illetve a védelem mikéntjéről. Ez fontos is lesz: Anglia felségvizein ma körülbelül 32700 darab 1945 előtti hajóroncs található.
Ez történik a leghíresebb csataterekkel is, amelyek nagy rése az ingatlanfejlesztők miatt került végveszélybe. A megoldás végre körvonalazódik: a Veszélyeztetett Örökség (The Heritage at Risk - HAR) listáját tegnap mutatták be, és azon több épület, emlékmű, csatatér, park, kert és tájegység is szerepel, a megmentésükre vonatkozó alapelvekkel és tennivalók listájával együtt.
A projekt a Veszélyeztetett Épületek Listája kezdeményezés sikere miatt készült el, és Európában egyedülálló módon mutatja be a védett örökség legrosszabb állapotban lévő darabjait, és próbál megoldást találni azok megóvására.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap