Náci kém változtathatta volna meg a történelmet
2009. március 4. 10:28 Times Online
Az 1942 novemberében végrehajtott észak-afrikai partraszállást egy, a németeknek dolgozó portugál ügynök sodorhatta volna veszélybe - derül ki a brit hírszerzés (MI5) titkosítás alól nemrég feloldott irataiból.
Korábban
Az angol Nemzeti Levéltárban a brit hírszerzés (MI5) korábban titkosított aktáinak feloldásából egy különös történet rajzolódott ki: eszerint egy portugál rádióst a nyílt tengeren kellett eltávolítani a hajójáról, hogy ne árulhassa el egy hatalmas, Észak-Afrikába tartó konvoj pozícióit. A konvoj több hajóból is állt: ezek egyike volt a USS Augusta amerikai könnyűcirkáló, amelyen Patton tábornok, a szövetséges észak-afrikai partraszállás, a Fáklya hadművelet vezetője utazott.
Az akció védelme létfontosságú volt, ezért a szövetségesek a német hírszerzést hamis információk tömkelegével árasztották el: kettős ügynökeik például azt jelezték a németeknek, hogy a szövetségesek Franciaország északi része, és Norvégia felől támadnak majd. Az iratok szerint azonban mindez egy másodperc alatt hiábavalónak bizonyulhatott volna.
Gastao de Freitas Ferrazt, aki az Atlanti-óceánon kis hajójából küldte az üzeneteket, a német hírszerzés fizette, hogy kódolt üzenetekben tájékoztassa a konvojok helyzetéről a német tengeralattjárók parancsnokait. Azt azonban a németek sem tudták, hogy a férfi üzeneteinek egy része hozzájuk nem ért el, de a Bletchley Parkban dolgozó kódfejtőknek azokat sikerült dekódolniuk. 1942. augusztus 9-én az MI5 kapott egy szigorúan titkos levelet, amely egy "bizonyos portugál rádiós semlegességtől mentes viselkedéséről" számolt be.
A levél szerint a portugál flotta részeként hajózó, addigra leszerelt Gil Eannes hadihajó 1942. június 28-án hajózott Lisszabonból észak felé, és a britek ekkor átkutatták a fedélzetet. Semmi gyanúsat nem találtak, és sem Ferrazt, sem a másik rádióst nem tudták semmivel sem gyanúsítani. Őket lecsukni sem lehetett, mert az ellenük szóló bizonyítékok szigorúan titkosak voltak, hiszen azokat a németek által feltörhetetlennek hitt Enigmákkal kódolták.
Sir David Petrie, az MI5 vezetője ekkor már a hajó feltartóztatására és a férfi elfogására sarkallta a külügyet. A minisztérium ekkor belátta az északi afrikai partraszállás veszélyeztetettségét, és a férfi elfogására szólította fel a flottát. Az akciót a HMS Duke of York hadihajó hajtotta végre, akik Ferrazt letartóztatták, és Gibraltárba vitték. Onnan az MI5 nyugat-londoni 20-as tábor nevű kihallgató központjába került, ahol aztán mindent bevallott.
Abban a történészek is biztosak, hogy ha Ferraz adása elérte volna a németeket, akkor a háború akár tovább is tarthatott volna, hiszen az észak-afrikai partraszállás kudarca után tovább tartott volna bármilyen európai hadművelet megtervezése.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Az Eufrátesztől a Magyar Királyságig tartott a kétszer is trónra ültetett II. Mehmed birodalma
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Nemcsak prédikált, a pestisben szenvedőket is gyógyította Sziénai Szent Katalin
- A főapátságot felvirágoztató Uros 800 éves pecsétjét is megtekinthetjük
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap