2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Diplomáciai úton mentette volna a pápa a zsidókat

2009. május 8. 11:11 MTI

XII. Pius pápa kudarcot vallott azzal a kísérletével 1943 novemberében, hogy diplomáciai úton közbenjárni Adolf Hitler náci vezetőnél a zsidók érdekében - állítja a Vatikán egyik egykori diplomatája.

Giovanni Lajolo bíboros, korábbi vatikáni diplomata, jelenleg a Pápai Bizottság elnöke állítja ezt egy korábban nem publikált írásában, amelyet most a KNA katolikus hírügynökség közölt. Lajolo szerint 1939 májusában eredménytelen maradt XII. Pius egy másik javaslata, amelyet németországi nunciusa, Cesare Orsenigo révén juttatott el Hitlerhez. Ebben öthatalmi konferenciát javasolt a fenyegető háború elkerülése érdekében.

1995 és 2003 között Lajolo apostoli nuncius volt Németországban, akkoriban írta le mindezt, de csak most adta át közlésre a katolikus hírügynökségnek. A bíboros idéz egy dokumentumból, amelyet Orsenigo készített Berchtesgadenben tett 1943-as látogatásáról, Hitlerrel tartott találkozójáról. Ebben az egykori nuncius leírta, hogy mihelyt előhozta a zsidók témáját, és jóakaratot, emberséges bánásmódot kért a számukra, Hitler elfordult tőle, az ablakhoz ment, és ujjaival dobolni kezdett az ablaküvegen. Majd hirtelen visszafordult, odament egy asztalhoz, amelyen egy pohár víz állt, felragadta a poharat, és dühösen a földhöz csapta.

Ezt megelőzően Orsenigo járt már Hitlernél 1939. május 5-én is, hogy ismertesse XII. Pius javaslatát. Az egyházfő elképzelése szerint Franciaország, Németország, Nagy-Britannia, Olaszország és Lengyelország képviselőinek részvételével konferenciát kellett volna rendezni minden olyan kérdés békés megoldásáról, amelyek háború kirobbanásával fenyegetnek.

"Sajnos a nuncius csak nagyon felületes érdeklődést tapasztalt" - írta Lajolo. Hitler azt mondta a pápai követnek, hogy nincsenek háborús szándékai. Egyúttal nem győzte hangsúlyozni, hogy Németország "verhetetlenül felfegyverkezett" Franciaország ellen, és keleti határán, "Lengyelországgal szemben is megerősödött, és még inkább meg fog erősödni", majd nyers kirohanást intézett Nagy-Britannia ellen.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár