Interneten a százéves háború angol katonái
2009. július 22. 08:41 BBC News
Közel negyedmillió középkori angol katona adatai váltak elérhetővé egy nemrég indított adatbázisban, így mostantól kikereshető, hogy kik harcoltak V. Henrik mellett Agincourt-nál, vagy éppen kik keltek át Franciaországba a százéves háború idején.
Korábban
A százéves háború idejét, 1369 és 1453 közötti időszakot átfogó adatbázis a katonák életének szinte minden részletét bemutatja, így az egykori fizetéslisták mellett megtudhatjuk, hogy hányan betegedtek meg az adott időszakban, vagy éppen kiket és hol ütöttek lovaggá. Az oldal életrajzai emellett olvasmányosak és izgalmasak is.
Az adatbázisban a legfiatalabb személy Thomas, Despenser lordja, aki 1385-ben, 12 éves korában kezdett a katonáskodásba. Emellett igazán jellegzetes például Thomas Gloucestre életútja, akinek 43 éves katonai pályafutását kísérhetjük végig: a férfi harcolt Agincourt-nál, de megfordult Poroszországban és Jeruzsálemben is.
A honlapot a Southamptoni Egyetem professzora, Anne Curry, és a Reading Egyetem kutatója, Adrian Bell vezetésével alakították ki. Szerintük ezek az adatok azért maradtak fenn ilyen részletességgel, mert az angol kincstár minden egyes penny sorsát követni akarta. Éppen ezért a nyilvántartás minden katonára kiterjed, az egyszerű íjászoktól a hercegekig.
Az adatbázis
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.