A holokauszttal kampányol a Vatikán
2009. augusztus 18. 16:32 The Daily Mail
A Vatikán szerint Nagy-Britannia és az Egyesült Államok a kezdetektől tudták, hogy a németek mit terveznek a zsidókkal, ám mégsem tettek semmit megmentésükért. Az ezzel kapcsolatos cikk XII. Pius szentté avatási kampányának részeként jelent meg.
Korábban
Az egyházi állam hivatalos lapjában, a L'Osservatore Romanóban megjelent cikk azt állítja, hogy a szövetségesek már 1942 elején tudtak arról, hogy a nácik ki akarják irtani az európai zsidóságot. Ekkor azonban ahelyett, hogy a táborokat és az oda vezető vasútvonalakat porig bombázták volna, inkább azzal törődtek, hogy a szemtanúk vallomásait eltitkolják, majd hamisítványoknak nyilvánítsák.
A lap Henry Morgenthau, az amerikai kincstár egykori vezetőjének naplóin alapul, aki arról is írt, hogy a kormányzat minden lehetséges mentési módozatot lesöpört az asztalról, és minden hasonló értesülést eltitkoltak. Később azonban, amikor az Egyesült Államok már hajlandó lett volna fellépni a zsidók védelmében, a britek megakadályozták ezen terveket. Morgethau szerint a brit nyugalom és diplomáciai kettős beszéd „sátáni kombinációja” vezetett milliók halálához.
A cikk persze maga is egy politikai játszma része: a Vatikán ugyanis a szakértők szerint hasonló lépésekkel szeretné tisztázni a máig vitatott megítélésű XII. Pius nevét, hogy aztán minél hamarabb szentté avathassák.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2013
- Shakespeare elveszett világa
- Bájitalok a régmúltból
- Grace Kelly és Rainier: monarchia á la Hollywood
- Che Guevara Hollywoodban és a vasfüggöny mögött
- Domján Edit-Szécsi Pál: egy szerelem tíz hónapja
- Magyar űrhajósok a zűrben
- A Tenkes kapitánya
- Garibaldi magyar parancsnoka
- Az évszázad magyar műkincsrablása
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn 2024.05.04.