A brit Schindler fogadta az embermentő vonatot
2009. szeptember 7. 11:56 MTI
Hetven év után ismét megérkezett Londonba a Winton-vonat, vagyis azoknak a szerelvényeknek egy felújított mása, amelyekkel annak idején az utolsó pillanatban menekítettek Nagy-Britanniába több száz kelet-európai zsidó kisgyereket a fenyegető holokauszt elől.
Korábban
Az idén éppen százéves Sir Nicholas Winton fiatal brit tőzsdei alkuszként szervezte a mentőakciót Londonból, miután 1938-ban Csehszlovákiában járt, és látta a németek elől menekülők táborait. Wintonnak - akit gyermekmentő tevékenységéért II. Erzsébet királynő lovagi rangra emelt - kilenc hónap alatt összesen 669 zsidó gyereket sikerült Prágából Londonba juttatnia a brit kormány engedélyével. A gyerekeket brit családoknál helyezték el; egyikük sem látta többé hátrahagyott szüleit és családtagjait.
Az utolsó, kilencedik vasúti szerelvénynek 1939. szeptember 3-án kellett volna indulnia a csehszlovák fővárosból - azon a napon, amikor Nagy-Britannia hadat üzent Németországnak -, de már nem hagyhatta el a pályaudvart. A rajta lévő mind a 250 gyerek eltűnt; sorsuk azóta sem ismert, nagy valószínűséggel koncentrációs táborokban végezték.
Pénteken egy gőzös vontattal emlékszerelvény futott be a londoni City közepén lévő Liverpool Street pályaudvarára, ugyanoda, ahová hét évtizede a menekült gyerekek is érkeztek. Ez a vonat is Prágából indult, a német és magyar vasúti kocsikban az egykori menekülők járták ismét végig három nap alatt az életet jelentő utat, családtagjaikkal együtt. A szerelvényt a londoni pályaudvaron Sir Nicholas fogadta, több száz emlékezővel együtt. Az agg embermentő személyesen üdvözölte az érkezőket, akik közül sokat hetven év után most látott ismét először.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap