Feltérképezték az etióp keresztények központját
2009. szeptember 22. 12:51 INRAP
Az etiópiai Lalibela bazaltba faragott templomainak eredete a legendák homályába vész. Az épületeket az elmúlt 50 évben már többen vizsgálták, és a közelmúltban egy különböző szakemberekből álló nemzetközi kutatócsoport is a helyszínen járt.
Korábban
Az etióp kutatási és műemlékvédelmi hatóság (ARCCH) és az etióp tanulmányok francia központja (FEAC) a franciaországi Nemzeti Megelőző Régészeti Kutatóintézettel (INRAP) együttműködve részletesen feltérképezte a lalibelai templomokat. Az etióp települést az UNESCO 1978-ban nyilvánította a Világörökség részévé.
Az etióp fennsíkon kialakított 12 templom egyedülálló a maga nemében, a régészek, a történészek és az építészek már régóta tanulmányozták a bazaltba vájt templomokat. A legenda szerint Isten megparancsolta Lalibela királynak (1220? – 1225?), hogy építse meg az új Jeruzsálemet. A feladatot kevesebb, mint 25 év alatt végrehajtotta, a hagyomány arról is tud, hogy a munkálatokat az angyalok is segítették. Az eddigi kutatások már számos problémát érintettek, mégis most először került sor mindenre kiterjedő, részletes topográfiai vizsgálatokra. Mindehhez sikerült elnyerni az Etióp Ortodox Egyház jóváhagyását.
Az elemzéseket még nem fejezték be, a szakemberek számos kérdés megvitatására tesznek kísérletet. Meg kívánják határozni a templomok építésének kronológiáját. Vizsgálat alá veszik az épületek funkcióját, felmerült ugyanis, hogy eredetileg profán célok vezérelték az építtetőket. Azt is tisztázni kívánják, hogy valóban ez a település volt-e a 12-13. században uralkodó Zagve-dinasztia fővárosa.
A különböző szakemberekből álló csapat a környéken is alapos kutatást végzett. A kevésbé ismert területeket zónákra osztották fel, amelyeket azonos szempontok szerint vizsgáltak. Ez azért volt jelentős, mert elhanyagolt voltuk miatt róluk kevés információ állt rendelkezésre. Leginkább a rétegtani elemzések hoztak új ismereteket, a jelek arra mutatnak, hogy a település a kereszténység előtt is lakott volt. Három építési periódust sikerült elkülöníteni. A lakosság kezdetben barlangokban élt, majd egy erősséget hozott létre. Ez alakulhatott át később egy vallási központtá. Az etióp örökségvédelmi szakemberek abban bíznak, hogy a kutatás eredményei ráirányítják a figyelmet erre a különleges településre, és a templomokat a zarándokokon kívül a turisták is még nagyobb számban fogják látogatni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Három kráter őrzi a tragikusan elhunyt Apollo-1 legénység emlékét a Holdon
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- 09:15
- 09:12
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap