A Vatikán tudott a holokauszttagadó püspök nézeteiről
2009. szeptember 23. 19:08 MTI
A vatikáni tisztségviselők tudtak Richard Williamson brit tradicionalista püspök holokauszttagadó nézeteiről, amikor a pápa az év elején feloldotta a püspököt a kiközösítés alól - állítja az SVT svéd tv-csatorna. A Vatikánban cáfolják ezt.
Korábban
A szerdán adásba kerülő műsor újabb tápot adhat a Williamsonnal kapcsolatos vitáknak. Zsidókat és katolikusok világszerte egyaránt felháborított, hogy XVI. Benedek pápa január 21-én feloldott a kiközösítés alól négy tradicionalista püspököt, köztük Williamsont.
Az SVT néhány nappal előtte sugározta a Williamsonnal - két hónappal korábban - készített interjút, amelyben a püspök nyilvánosan tagadta a holokausztot. A Vatikán akkoriban azt állította, hogy nem tudott Williamson nyilatkozatáról. Az egyházfő később elítélte a püspök kijelentéseit, s felemelte szavát az antiszemitizmus és a holokauszttagadás ellen.
Az SVT a szerdán sugárzandó második riportjában viszont azt állítja, hogy a Szentszék röviddel az interjú tavaly novemberi felvétele után már értesült a püspök nézeteiről. A stockholmi egyházmegye ugyanis tájékoztatta róluk a Stockholmban akkreditált apostoli nunciust (nagykövetet), aki továbbította az információt a Szentszékhez.
Federico Lombardi atya, a pápa szóvivője szerdán cáfolta ezt. Mint nyilatkozatában kifejtette, XVI. Benedeknek a négy püspök kiközösítésének feloldása előtt egyáltalán nem volt tudomása Willamson holokauszttagadó nézeteiről, és "ennek az ellenkezőjét senki sem állíthatja". A pápai szóvivő szerint az egyházfő március 10-én "a püspökökhöz intézett levele tisztázta az ügyet, és nincs ok arra, hogy újra elővegyük azt".
A svéd tv-adó azt nem állítja, hogy a kiközösítés feloldásakor a pápa is ismerte Williamson nézeteit, hanem Dario Castrillon Hoyos bíborost állította a középpontba. Hoyos bíboros arra kapott megbízást, hogy tárgyalásokat folytasson a Szent X. Pius Papi Testvériséggel. Ez utóbbit az egyház azért közösítette ki, mert az ultrakonzervatív testvériség alapítója, Marcel Lefebvre érsek 1988-ban a Szentszék határozott tilalma ellenére négy papot püspökké szentelt.
A pápa idén júliusban lényegében felmentette tisztségéből Hoyos bíborost, akit a Vatikánban felelősnek tartanak azért, hogy az egyházfő nem értesült időben Williamson holokauszttagadó nézeteiről.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.