Hidegháborús sebeket tép fel egy francia kémfilm
2009. szeptember 25. 09:58 The Daily Telegraph, The Independent
Egy új francia film azt a kettős ügynököt mutatja be, aki az 1980-as években több mint 400 ipari kémként tevékenykedő KGB-st leplezett le. Az alkotás komoly felháborodást váltott ki Moszkvában, akik a főszereplő megfenyegetése mellett a film bojkottját is elrendelték.
Korábban
A L'Affaire Farewell bemutatja, hogy a KGB francai ügynöke miként járult hozzá a kémszervezet belső köreinek tönkretételéhez, amely később a Szovjetunió bukását is eredményezte. A T Direktorátust vezető Vlagyimir Vetrov ezredes a KGB ipari kémkedésért felelős részlegének dolgozott, és 1981-82-ben a francia kémelhárítás az ő tevékenységének köszönhetően buktatott le 400 szovjet ügynököt. Az információt Mitterand szinte azonnal megosztotta az amerikaiakkal, annak ellenére, hogy szocialista kormányzatának kommunista politikusok is ültek - lepődött meg az eseten a Daily Telegraph tudósítója.
A Farewell kódnevű Vetrov azt hozta nyilvánosságra, hogy a kommunisták hol és milyen információkhoz szeretnének hozzájutni, illetve azt is leleplezte, hogy a Keleti Blokk mennyire nem képes már versenyt tartani az ipari fejlődéssel. Az ügyről készített, és 1996-ban nyilvánosságra hozott CIA jelentésből kiderül, hogy az ezredes a KGB egyik legfontosabb ágazatát akkor rombolta le, amikor arra a szovjet hadseregnek a leginkább szüksége lett volna.
Többek közt ez az ügy vezetett egyébként a Reagan-féle csillagháborús (Star Wars) rakétavédelmi program megalkotásához, amely egy olyan űrversenybe húzta volna bele az oroszokat, amelyet már képtelenek voltak finanszírozni.
Az orosz vezetésnek azonban nem tetszett, hogy film készült minderről: bár a Szovjetunió már közel húsz éve nem létezik, az egykori KGB-ügynök Putyin nem adott engedélyt, hogy Christian Carrion és stábja Oroszországban forgassanak, és a főszerepet játszó Szergej Makoveckit pedig a párizsi orosz nagyköveten át megfenyegették. Végül Emir Kusturica vállalta a szerepet, akit Cannes-ban próbáltak felelősségre vonni, amiért „elvállalta egy oroszellenes propagandafilm főszerepét”. Carrion szerint ez részben személyes bosszú következménye: 1983-ban 47 szovjet diplomatát és újságírót küldtek haza Párizsból, és köztük volt az az Alekszandr Avdejev, aki később kulturális miniszter lett, és jelenleg párizsi nagykövetként szolgál.
A forgatásra végül Ukrajnában került sor, és Carrion szerint pozitív, hogy mindezt anélkül sikerült végigcsinálni, hogy valaki polóniumot tett volna a teájukba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap