Gigantikus Szent Korona a mohácsi emlékhelyen
2010. május 25. 11:53
Tizenöt méter magas, a Szent Korona formáját idéző fogadóépülettel gazdagodik a Mohácsi Történelmi Emlékhely: az építkezés június közepén kezdődik Vadász György Kossuth- és Ybl-díjas építész tervei alapján.
Korábban
"1996-ban, a megalakulásunkkor került hozzánk a történelmi emlékhely, ezt a mostani beruházást 2003 óta terveztük” - mondta el a műemlékem.hu-nak Buchert Eszter, a Duna-Dráva Nemzeti Park általános igazgatóhelyettese. Hozzátette: 2007 végén adták be a pályázatukat, a kedvező döntés pedig idén márciusban született meg.
A Mohácsi Történelmi Emlékhely 1976-ban nyílt meg a várostól néhány kilométerre, Sátorhelyen, miután a hatvanas évek második felében az 1526-os csata elesettjeinek maradványait rejtő tömegsírt tártak fel a területen. Az emlékhelyen jelenleg öt azonosított tömegsír található, több mint hatszáz katona végső nyughelyként. Ezeket az elesetteket valószínűleg Kanizsai Dorottya négyszáz jobbágya temette el a környékbeli papok segítségével.
Az eddig azonosított sírok mellett azonban továbbiaknak is kell lenniük (a teljes magyar emberveszteséget 14-15 ezerre teszik a szakemberek), ezért az elmúlt hónapokban is kutatást folytattak az emlékhely környékén a Hadtörténeti Intézet munkatársai. Az emberi maradványokat rejtő sírok azonban csak részben fedik le az egykori csata helyszínét, hiszen az összecsapások pontos helyét még nem tudták egyértelműen azonosítani a régészek. Pillanatnyilag ugyan nincs napirenden az emlékhely bővítése, az újabb tömegsírok előkerülése azonban új helyzetet is teremtene.
A Mohácsi Történelmi Emlékhely mostani fejlesztésének leglátványosabb eleme az új fogadóépület megépítése lesz. A kör alakú épület felépítésében, arányaiban a Szent Koronát idézi. Grandiózusak a méretei: 17 méter átmérőjű az alapja, és 15 méterre magasodik az emlékhely fölé.
A cikk folytatása és látványtervek a műemlékem.hu magazinjában
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap