Magyar zsidók megmentőjének állítottak emléktáblát
2010. június 27. 12:06 MTI
Emléktáblát állítottak az alsó-ausztriai Grafenwörthben Maria Grausenburgernek, aki egy magyar zsidó család négy tagját mentette meg a második világháború alatt, köztük az Adolf Eichmann elfogásában közreműködő későbbi Moszad-ügynökök egyikét.
Korábban
Az avatással egybekötött megemlékezésen részt vettek mások mellett a Grausenburger és a Weiss család tagjai, Klaus Küng Sankt Pölten-i és Paul Iby kismartoni (Eisenstadt) megyés püspök, valamint az osztrák külügyminisztérium, a magyar és a német nagykövetség egy-egy képviselője. Üzenetben köszöntötte a megemlékezőket Izrael külföldön tartózkodó bécsi nagykövete és Christoph Schönborn bécsi érsek.
Maria Grausenburger 1945-ben Grafenwörthben bújtatta és a meneküléshez szükséges okmányokkal látta el Weiss Helént és három gyermekét, Tibort, Ernőt és Magdát. Mind a négyen a mauthauseni koncentrációs táborba tartó deportáltak menetében érkeztek a községbe.
Weiss Ernő később felvette a Sálóm Dani Veisz nevet és az izraeli titkosszolgálat, a Moszad ügynökeként tagja lett annak az egységnek, amely elfogta és titokban Izraelbe vitte Adolf Eichmannt, az európai zsidóság kiirtásának egyik kitervelőjét és fő irányítóját - tájékoztatott Ingrid Oberndorfer történész, a Sigmarswerd grafenwörthi kulturális egyesület elnöke.
Maria Grausenburgernek a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet 1978-ban posztumusz a Világ Igaza kitüntetést adományozta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap