A Vatikán cáfolt: mégsem Caravaggiót találtak Rómában
2010. július 27. 10:47 MTI
A Vatikáni Múzeum igazgatója, Antonio Paolucci cáfolta, hogy a római jezsuita templom, a Gesú kolostorában nemrég megtalált festmény valóban Caravaggio alkotása lenne.
Korábban
A l'Osservatore Romano szentszéki napilap július 17-i száma "Új Caravaggiót találtak" címmel számolt be a Szent Lőrinc mártírhalála című festmény megtalálásáról. A Caravaggio halálának 400. évfordulóján megjelent cikk szerzője, Lydia Salviucci Insolera művészettörténész ugyan leszögezte, hogy a kép eredetiségének megállapításához további vizsgálatok szükségesek, a szenzációs hír bejárta a világot.
Antonio Paolucci a napilap hétfői számában - ugyancsak címlapon - igyekezett lehűteni a kedélyeket. Mint hangsúlyozza, a festmény feltehetően egy Caravaggio hatása alatt álló művész alkotása, mely legjobb esetben is "szerény" színvonalú. Rámutat többek között, hogy a szent kezeinek perspektívája teljesen hibás és az alakok anatómiája is félresikerült.
A Gesú római jezsuita templom kolostorában nemrég megtalált képet, amelynek restaurálása most fejeződött be, az olasz kulturális minisztérium kedden mutatta be. "Nagyon érdekes festmény, de szerintem kizárhatjuk - legalábbis egyelőre - hogy Caravaggio lenne" - jelentette ki a művet a templomban leleplező Rossella Vodret művészeti igazgató arra hivatkozva, hogy a kép ahhoz nem elég jó. "A lába úgy néz ki, mint egy békáé. Caravaggio sohasem követett volna el ilyen hibát" - állította Marco Bona Castellotti művészettörténész, aki szintén most látta először a festményt, de nyomban kizárta, hogy a mester műve lenne.
A szakértők arra gondolnak, hogy a munka egy nápolyi, szicíliai vagy máltai tanítványtól származhat, ugyanis Caravaggio gyakran időzött ezeken a helyeken viharos élete során. A Szent Lőrinc mártírhalála című képet szeptembertől vetik alá alaposabb, több hónapig tartó tudományos vizsgálatnak. Többek között röntgensugárral is átvilágítják, és az archívumokban is megpróbálják felkutatni a festmény eredetét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap