Komócsin elvtárs öröksége: árvízi napló 1970-ből
2010. október 5. 15:03
Bizalmas pártanyagok, elhallgatott tények is napvilágra kerültek abban az árvízi naplóban, amelyet Komócsin Mihály megyetitkár parancsára kezdtek vezetni az 1970. évi alsó-tiszai árvíz idején. A korabeli dokumentumok alapján összeállított kötetet ma délután a Vásárhelyi Cseresnyés Kollégiumban ismerhetik meg az érdeklődők.
Korábban
Az elmúlt héten az Alsó-Tisza vidéki árvíz emlékezete címmel nyílt egy 16 tablóból álló vándorkiállítás a Csersenyés Kollégium aulájában. 1970 tavaszától egészen július elejéig a Maros, a Tisza és a Körösök minden addigi magassági rekordot megdöntve, példátlan árvízzel fenyegették Csongrád megyét. A legveszélyeztetettebb települések lakossággát - mintegy 25 ezer főt - '70 május 21-én telepítették ki és helyezték ideiglenesen Hódmezővásárhelyen és Szentesen.
Hódmezővásárhely példát mutatott emberségből, szolidaritásból, amikor mintegy tizenötezer makóit fogadott be a természeti katasztrófa idején. Vásárhelyre költözött a makói kórház, a szociális otthon, a gyermekotthon, és más egészségügyi intézmények, amelyeket a vándorkiállításnak helyt adó kollégium épületében helyezték el négy évtizeddel ezelőtt.
A kiállítást rendező és összeállító Csongrád Megyei Levéltár egy emlékkötet is kiadott az évfordulóra Farkas Csaba főlevéltáros ötlete alapján, aki az egykori MSZMP Csongrád megyei pártbizottságának archívumában lelt rá az árvízvédelmi naplókra, melyeket Komócsin Mihály megyetitkár parancsára kezdtek vezetni. A bizalmas jellegű pártanyagok nyíltan beszélnek azokról a dolgokról, amelyek akkor a sajtóban nem láthattak napvilágot. Beszámol az anyag például két csongrádi katonáról, akik a védekezés során vesztették életüket, de fosztogató csoportokról is olvashatunk a naplóban. A dokumentumok képet adnak arról, miként is működött a gyakorlatban a kádári pártállam, és hogyan fékezték meg az árvizet a szakemberek, a kivezényelt emberek és az önkéntesek.
A tárlat október 11-éig tekinthető meg a Cseresnyés Kollégiumban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap