Erdélyi digitális adattár a világhálón
2011. június 14. 14:09 MTI
Felavatták Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) által létrehozott Erdélyi Digitális Adattárat, amely révén elérhetővé válik a világhálón keresztül az erdélyi kulturális és tudományos örökség.
Korábban
Sipos Gábor, az EME elnöke elmondta, hogy a szervezet honlapján (www.eme.ro) elérhető adattár több mint hatezer dokumentumot tartalmaz.
Az Erdélyi Digitális Adattárat az EME azzal a céllal hozta létre, hogy archiváló és szolgáltató intézményként gyűjteményeket alakítson ki és gondozzon, valamint szolgáltatásokat fejlesszen és üzemeltessen az oktatás és a kutatás elősegítésére. Az adattár elsősorban az erdélyi tudósok hagyatékainak digitalizációjára támaszkodik, de helyet kapnak benne más gyűjtésekből származó levéltári anyagok, kéziratok, könyvek, fotók és audiovizuális anyagok.
Az anyagok összegyűjtése, rendszerezése és elektronikus feldolgozása mellett az adattárban sokoldalú keresési lehetőség működik, az érdeklődésre számot tartó dokumentumok letölthetők, illetve a saját gyűjtésű kutatási adatok feltölthetők.
Az adattár létrehozásának gondolata az EME és az Országos Széchényi Könyvtár között 2005-ben született együttműködési megállapodáshoz nyúlik vissza. A digitalizációs munkálatok 2005-ben kezdődtek el, az adattár keretrendszerének kiépítése és az adatok feltöltése két éve zajlik. A következő hónapokban az EME arra törekszik, hogy regionális partnerként európai szintű digitalizációs programokba is bekapcsolódjon, és saját adatait az Europeana portálon keresztül is elérhetővé tegye - olvasható az EME közleményében.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesületet 1859-ben alapították az erdélyi tudományos élet fellendítése érdekében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.