75 éves Jesse Owens történelmi futása
2011. augusztus 3. 16:30
1936. augusztus 3-án nyerte meg első aranyérmét Jesse Owens százméteres síkfutásban. Győzelme nemcsak Hitler számára volt fricska, hanem példát mutatott hazájának, ahol sikerei ellenére is szegregáció sújtotta.
Korábban
Pontosan hetvenöt éve, 1936. augusztus 3-án nyerte meg a 100 méteres futás aranyérmét az amerikai sztáratléta, Jesse Owens. A színes bőrű sportoló ezt követően még három számban szerzett aranyat: távolugrásban, 4x100 méteres váltóban, illetve a 200 méteres síkfutásban is ő bizonyult a leggyorsabbnak. Az utókor valódi hősként tekintett az amerikai sportolóra, aki a Harmadik Birodalom által szervezett 1936-os berlini olimpián négy alkalommal is felállhatott a dobogó legfelsőbb fokára.
A nyári játékokat Hitler a náci Németország mustrájának szánta, így a sportesemény jelentős propagandaértékkel bírt a diktátor számára, többek közt ezért is készített filmet az eseményekről Leni Riefenstahl Olympia címen.
Noha a legtöbb aranyérmet a náci Németország szerezte meg, s ezzel az első helyen végzett az éremtáblázaton, Albert Speer visszaemlékezése Hitlert idegesítette az általa alacsonyabb rendűnek tekintett afroamerikai atléta diadalmenete. Máig vitatott kérdés, hogy Hitler kezet fogott-e Owennel.
James Cleveland Owens 1913. szeptember 12-én született az alabamai Oakville-ben, kilencedik gyermekként, a Jesse becenév csak később ragadt rá. Fiatalkorában rossz anyagi helyzete miatt a sport mellett dolgoznia kellett, és noha sikeres atléta volt, számos hátrány érte a faji szegregációt elősegítő amerikai törvények miatt. Az 1936-os olimpiát követően hazatért, több állásban is dolgozott, 1955-ben Eisenhower a sport nagykövetévé nevezte ki. Owens 1970-ben adta ki emlékezéseit Blackthink: My Life as a Black Man and White Man címmel. Gerald Ford elnök 1976-ban tüntette ki Owenst az Egyesült Államok legmagasabb polgári kitüntetésével, a Medal of Freedom-mal. A kiváló atléta 1980-ban, 66 évesen hunyt el tüdőrákban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.