Trianon-emlékhely épülhet Szombathelyen
2011. november 24. 09:37 MTI
A szombathelyi önkormányzat olyan emlékhely létesítését tervezi, amely alkalmas arra, hogy ott méltó módon lehessen megemlékezni Trianonról - tájékoztatott a város polgármesteri hivatala.
Korábban
Az emlékhelynek az ad aktualitást, hogy Szombathelyen a Honvéd utca 7-es számú ház melletti telken magánkezdeményezésre alakítottak ki egy Trianon-emlékhelyet, amelyről megoszlanak a vélemények, vannak, akik szerint méltóbban kellene megemlékezni a történelmi eseményről, mások méltányolják a civil kezdeményezést.
A vonatkozó hatósági előírások szerint, mivel az emlékmű magassága a talapzatával együtt sem éri el a három métert, a magánkezdeményezésben megvalósuló emlékhelyhez nem kellett építési engedélyt kérni, és bejelentési kötelezettségük sem volt az emlékhelyet létesítő magánszemélyeknek - áll a városháza szerdai közleményében.
Szombathely önkormányzata már korábban elkezdte annak vizsgálatát, miként lehetséges egy minden szempontnak megfelelő önkormányzati emlékhelyet kialakítani a város területén - írta közleményében Angyal László, az önkormányzat kommunikációs vezetője.
Az önkormányzat kulturális és sportbizottsága májusban és szeptemberben is foglalkozott az üggyel. A bizottság megállapította, hogy Szombathelyen több olyan park, lezárt temető is található, ahol méltó Trianon-emlékhelyet lehetne létesíteni. Arról, hogy hol és mikor alakítják ki Szombathelyen a városi Trianon-emlékhelyet, a közgyűlés dönt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 20:20
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait 18:05
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit 14:20
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál 13:20
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap