108 magyar katonát azonosítottak Kurszkban
2012. július 18. 16:31 MTI
A nyugat-oroszországi Kurszkban több mint száz, a II. világháborúban elesett magyar katona földi maradványait hantolták ki, amelyeket szeptemberben a Voronyezs melletti magyar temetőben helyeznek örök nyugalomra - jelentette szerdán honlapján a Komszomolszkaja Pravda.

Korábban
Az orosz lap beszámolója szerint a német megszállók és magyar szövetségeseik 1941 és 1943 között Kurszkban a város központjában lévő Borogyino parkban temették el halottaikat, sorkatonákat és tiszteket egyaránt. Az exhumálási munkálatok a napokban fejeződtek be.
Dmitrij Sisonkov, a Vojennije memoriali (Háborús emlékhelyek) hadisírgondozó társaság képviselője, a kurszki munkálatok koordinátora a lapnak elmondta, összesen 1425 ember földi maradványai kerültek elő a földből, közülük 1317 német és 108 magyar katonáé.
Azonosításuk részint az egykori katonai azonosító jegyek ("dögcédulák") alapján történt - ilyet összesen 645-öt találtak -, részint pedig az egyenruhák maradványainak, valamint a Wehrmacht információs szolgálata által "német precizitással" kiállított temetkezési okmányoknak köszönhetően.
Az orosz illetékes közölte, hogy a kihantolt maradványokat szeptemberben újratemetik. Az elesett magyar katonák esetében ez a Voronyezstől 30 kilométerre fekvő rudkinói II. Magyar Központi Katonai Temetőben fog megtörténni.
- Fotókiállítás a rendszerváltás éveiről 18:36
- Nevetséges okból kitört háborúk 17:52
- Beelőzte a pálma a rizst az ősi Kínában 16:45
- Fókuszban a déli hunok fővárosa 15:19
- Felderítetlen emberölési ügyek a szocializmusban 14:06
- A fekete ápoló és a német katona világháborús románca 13:20
- Élesedő tövisek 11:39
- Magyar támadta meg a világ egyik leghíresebb szobrát 10:09







