Világkörüli útra indul a Lascaux III. kiállítás
2013. január 11. 12:16
Nagy sikerrel zárult a napokban Bordeaux-ban a Lascaux III. kiállítás, amely a dél-franciaországi Dordogne megyében található híres őskori barlangnak a nagyközönség számára eddig ismeretlen falfestményeit mutatja be. A kiállítás most "világkörüli útra" indul, első állomása Észak-Amerika lesz.
Korábban
Három hónap alatt a Lascaux III-nak Bordeaux-ban 102 ezer látogatója volt, 40 százalékkal több a vártnál. A 14 konténert megtöltő kiállítási anyag rövidesen útnak indul a chicagói Field Múzeumba, ahol március 19-től szeptemberig lesz látható, majd Houston, Montreal és Denver következik. Előrehaladott tárgyalások folynak San Franciscóval is, mondta el a kiállítás igazgatója, Olivier Retout. A turné várhatóan 2015 végén fejeződik be.
Nem kizárt, hogy a kiállítás idővel visszatér Franciaországba, ahol a felújítás befejezése után a párizsi Chaillot-palotában lévő Embertani Múzeumban helyezik el, de előbb várhatóan Ázsiában és Óceániában mutatják be, ahol több jelentkező város is van már. Az igazgató szerint a Lascaux III. kiállítás ötletével és a barlang "világkörüli utaztatásával" annak a közönségnek akartak a kedvére járni, amely nem tud Dordogne-ba ellátogatni.
Az "őstörténet Sixtus-kápolnájának" tartott, 17 ezer éves barlangot 1940-ben fedezték fel, és 1960 óta zárva van a nagyközönség előtt. Évente 250 ezren látogatják azonban az eredeti közelében felépített Lascaux II-t, ahol a barlang egyes részeinek pontos másolata látható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot tegnap
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric tegnap