10 tény Hasfelmetsző Jackről
2013. június 4. 14:31
Korábban
1. 1888 és 1891 között tizenegy prostituáltat öltek meg brutális kegyetlenséggel a londoni Whitechapel negyedben. Legkevesebb öt esetet a Hasfelmetsző Jack néven ismertté vált sorozatgyilkosnak tulajdonítanak.
2. Annak ellenére, hogy – főként a bulvársajtónak köszönhetően – rengeteg gyanúsított felmerült az ügyben, Hasfelmetsző Jack kiléte máig ismeretlen.
3. Gyanúba keveredett Viktória királynő unokája, Albert Viktor is, aki egy elmélet szerint azután kezdte meg bosszúhadjáratát, hogy egy prostituált megfertőzte szifilisszel.
4. Egy elmélet szerint a fekete mágiában járatos Robert D’Onston Stephenson nevű orvos volt Hasfelmetsző Jack, ha ugyanis a gyilkosságok helyszíneit összekötjük, egy okkultista jelképet kapunk.
5. Sir Arthur Conan Doyle szerint a tettes egy magát bábának álcázó nő lehetett. A gyanúsítottak között az egyetlen nő a szeretője feleségét és kislányát meggyilkoló Mary Pearcey volt.
6. A gyilkosságok során elkövetett csonkítások egyre brutálisabbá váltak. A gyilkos az utolsó áldozat belső szerveit szinte teljesen eltávolította, szívét kitépte, az arcát pedig szétszabdalta.
7. Az ügy kapcsán Thomas Bond sebészt kérték fel, hogy a bűnjelek alapján adjon jellemzést az elkövetőről. Sokan emiatt Bondot tartják a történelem első bűnügyi profilozójának.
8. Hasfelmetsző Jack több száz levele közül a legtöbb hamisítvány, három hitelessége azonban kérdéses, de valószínű, hogy ezeket is egy újságíró írta a példányszám növelése érdekében.
9. Az ún. „Kedves főnök”-levelet az írója Hasfelmetsző Jackként szignálta. A whitechapeli sorozatgyilkost mindaddig Bőrköténynek nevezték.
10. Alfred Hitchcock még 1927-ben készített egy némafilmet a sorozatgyilkosról, az ügyben nyomozó Abberline felügyelő szerepét pedig Michael Caine és Johnny Depp is eljátszotta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra tegnap
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának tegnap
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 2024.05.13.