A hajuk szála sem görbült a perui piramis lerombolóinak
2013. szeptember 20. 15:33
Egyelőre gondtalan életüket élik azok az ingatlanspekulánsok, akik még június végén helyrehozhatatlanul leromboltak egy 5000 éves piramist a perui főváros térségének legjelentősebb régészeti lelőhelyén.
Korábban
Az El Paraíso a legnagyobb – 64 hektáros – és leggazdagabb régészeti lelőhely a perui főváros, Lima térségében (San Martin de Porres megye). Az 1950-es években fedezték fel a viszonylag rövid ideig, 300-400 évig lakott területet. Feltárása tavaly decemberben kezdődött meg, februárban már meg is találták az első jelentősebb leletet, egy olyan tűzrakóhelyet, amely egy 4-5 ezer évvel ezelőtti vallási szertartáshoz köthető. Az itt található ősi teraszos építmények szolgáltak mintául a későbbi pre-inka, majd inka civilizációnak. Eddig összesen tizenkét piramist fedeztek fel a területen.
Az állami fennhatóság alatt álló terület azonban újabban az erősödő ingatlanspekulánsok céltáblája lett. Ahogy arról korábban beszámoltunk, június végén exkavátorral estek neki a hat méter magas, 2500 négyzetméter összfelületű, ötezer éves építménynek. Miután a piramist a földdel tették egyenlővé, a helyére hulladékot szórtak, majd azt meggyújtották, vélhetően a terület teljes "megtisztítása" céljából. A piramis elpusztítása után megpróbálták megsemmisíteni a lelőhelyen található másik három piramist is, de az örökségvédő aktivisták által riasztott rendőrség fellépése miatt erre már nem maradt idejük.
A rendőrség egy ismert környékbeli családot és egy ingatlanfejlesztő céget gyanúsított meg a példátlan vandalizmussal. A két magáncég a Compañía y Promotora Provelanz E.I.R.L és a Alisol S.A.C Ambas, amelyek az egyik helyi régész elmondása szerint többször is próbálták már birtokba venni a régészetileg jelentős értéket képviselő területet. Amelynek biztonságát egyébként megerősítették, de ez mindössze azt jelenti, hogy a hatalmas területet négy rendőr és két biztonsági őr figyeli éjjel-nappal, ráadásul mivel a tetteseket még nem fogták el, a lelőhely továbbra is veszélyben van. A terület megóvása Peru egész történelmi öröksége szempontjából kulcsfontosságú lenne, El Paraiso ugyanis már a késő prekeramikus kor (i.e. 3500-1800) óta lakott, amely így a dél-amerikai kontinens civilizációinak egyik bölcsője.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap