Zsidó temetőben nyugszik a volt Gestapo-vezető
2013. október 31. 15:55 MTI
Heinrich Müller, a Gestapo egykori vezetője és a zsidóság módszeres megsemmisítésének egyik legfőbb felelőse 1945 óta egy berlini zsidó temetőben nyugszik - írta egy történészprofesszorra hivatkozva a német Bild.
Korábban
A második világháború végén nyomtalanul eltűnt náci vezetőről Johannes Tuchel professzor, a Német Ellenállás Emlékhelye alapítvány vezetője archív dokumentumokra hivatkozva elmondta: Müller nem érte meg a háború végét, holttestét 1945-ben a berlini Mitte városnegyed zsidó temetőjében helyezték egy tömegsírba.
A felfedezés, 68 évvel az Adolf Hitler vezette Harmadik Birodalom bukása után a második világháború utáni történelem egyik legnagyobb rejtélyére ad magyarázatot. A német szövetségi hírszerző szolgálat (BND) eddig biztos volt abban, hogy 1949 telén Müller Karlovy Varyban, az akkori Csehszlovákiában tartózkodott. "A titkosszolgálatok teljesen hibás nyomra bukkantak. 1945 augusztusában Müller holttestét egy ideiglenes sírhelyen találta meg egy kommandó az egykori birodalmi légiközlekedési minisztérium közelében" - mondta Tuchel.
A korabeli dokumentumok szerint egyértelműen azonosítani lehetett a náci vezetőt. Müller tábornoki egyenruhát viselt, és kabátja egyik belső zsebében megtalálták fényképes szolgálati igazolványát - idézte a professzort a Bild. Az ideiglenes sírból Müller holttestét áthelyezték a Mitte negyedben lévő zsidó temető tömegsírjába, amit egyebek között a mittei polgármesteri hivatal egy dokumentuma is igazol.
Dieter Graumannt, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának elnökét sokkolta a felfedezés. "Az, hogy az egyik legkegyetlenebb náci éppen egy zsidó temetőben legyen eltemetve, ízléstelen szörnyűség. Ez durván meggyalázza az áldozatok emlékét" - mondta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2012
- Özvegyek országa: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A férjét istenítő vörös grófnő
- A pártfeleség
- "18 évet vártam erre a napra"
- "Na, Nagyné, meghallgatod, amit írtam?"
- A kormányzó hitvese
- A Tutanhamon-sír feltárásának krónikája
- A magány rabjai
- A prostitúció és a prostituáltak rendőri szemmel az 1980-as évek Budapestjén
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap